Nyitókép: Varga György

Negyven turistaház felújítása zajlik

Infostart / InfoRádió
2020. augusztus 4. 15:12
Az elmúlt tíz évben 150 turistaházat újítottak fel és 50 új kilátó épült országszerte, jelenleg pedig további 40 turistaház korszerűsítése zajlik a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program jóvoltából - közölte Révész Máriusz

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Kistolmácson, a Zalaerdő megújult erdei- és horgászlakának avatásán arról beszélt, hogy az elmúlt 50 évben nem volt olyan kormány, amely annyi pénzt fordított volna az aktív turizmus beruházásaira, mint a jelenlegi.

Felidézte a kormány célját, hogy 2030-ra Magyarország legyen az egyik legélhetőbb ország a világon, de idézte Matolcsy György jegybankelnök néhány héttel ezelőtti, gazdaságfelzárkóztatásról szóló 12 pontos javaslatát is, amelyben az életmódváltás szükségessége is szerepel.

"Aki hetente csak két és fél órát mozog, négy évvel tovább él",

vagyis kevesebbet tölt betegszabadságon és ennek közvetlen gazdasági haszna is van - fogalmazott a kormánybiztos.

Révész Máriusz elmondta: turistaházak sokaságát újították fel európai színvonalú szálláshelyekké, ahogy ez Kistolmácson is történt, ahol a közeli szabadidős tó partján álló horgászlak férőhelyeit is bővítették.

A térségben a Mura és a Dráva kínál vízi túrázási lehetőségeket, az itt járó kisvasút pályája az egyik leghosszabb az országban, és kiváló adottságai vannak a kerékpározáshoz is - sorolta a kormánybiztos.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként beszélt arról, hogy a Mura-program évtizedek óta az egyetlen átfogó fejlesztési program ebben a térségben.

Két alappillére az agrárium és a turizmus fejlesztése, ami egyszerre szolgálja a gazdaságfejlesztést és a helyben élők boldogulását - tette hozzá.

Dalvári Vince, az Agrárminisztérium erdőgazdálkodási főosztályvezetője szerint mára az erdők a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé emelkedtek.

Csak az állami erdőket évente mintegy 40 millió alkalommal keresik fel a látogatók, az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeiben évente 5 millióan kapcsolódnak ki - mondta.

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben mintegy 20 milliárd forintot fordítottak az állami erdőkben található ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztésére, és hasonló nagyságrendűek a folyamatban lévő vagy előkészítés alatt álló programok is.

A belföldi turizmus iránti megnövekedett igény kiszolgálására az erdőgazdaságok a nyár folyamán is számos új turisztikai létesítményt nyitottak meg, köztük van a szolnoki Vadaspark megújult fogadóépülete, az orfűi Vízfő turistaház és a hajósszentgyörgyi vendégház. Ezek mind a vidéki Magyarország turisztikai vonzerejét növelik, és kapcsolódnak az olyan országos jelentőségű kezdeményezésekhez, mint a Téry Ödön-program, a Magyar falu program vagy a Mura-program - közölte a szakembere.

Hozzátette, hogy az erdőgazdaságok erdei iskolái a tavaszi időszakban 120 ezer diákot és pedagógust értek el online foglalkozásaikon keresztül, a vándortáborokban pedig már 10 ezer táborozó járhatta végig 9 erdőgazdaság területeit.

Az agrártárca által indított, szemléletformálást szolgáló településfásítási program részeként közel 500 - köztük 24 Zala megyei - település jutott összesen 12 ezer, belterületen elültethető sorfához.

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy a kistolmácsi szabadidős tó kedvelt a horgászok és a fürdőzők körében, a kisvasúti végállomás jóvoltából pedig 32 kilométeres, nagyrészt erdei vonatozásra indulhatnak a látogatók.

A most felújított és kibővített horgászlakban egy család töltheti a hétvégéjét vagy a nyári szabadságát közvetlenül a vízparton, az egykor munkásszállónak épült erdei lak pedig két lakrészben nyolc ember kényelmes elhelyezését biztosítja korszerű körülmények között.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Turistaházak újulnak meg - Révész Máriusz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást