Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Benkő Tibor: a harckocsizás ideje nem járt le, ezt a képességet fenn kell tartani

InfoRádió
2020. augusztus 3. 18:03
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, a harckocsizás ideje egyáltalán nem járt le, ezért ezt a képességet is fenn kell tartani. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy egy hadosztály szintű, többnemzeti parancsnokságra tett ajánlott Magyarország a NATO-nak.

Benkő Tibor szerint a nemrégiben átvett négy, illetve beszerzés alatt álló további nyolc darab Leopard 2A4HU típusú harckocsi elsődlegesen azt a célt szolgálja majd, hogy a katonákat átképezzék általuk a keleti technológiákról (T-72), egyúttal, hogy a 2023-tól érkező, a legkorszerűbbnek minősülő Leopard 2A7+ kiszolgálását már kiképzett egységekkel tudják végrehajtani.

A tárcavezető az InfoRádió Aréna című műsorában megjegyezte, nem gondolja, hogy a tankcsaták ideje lejárt volna, és

a XXI. századi kihívások igenis megkövetelik a harckocsizó képesség fenntartását.

A NATO hadszíntereit figyelembe véve, megvannak azok az igények, amelyek azt mondatják, hogy Magyarországnak legyen nehéz dandárképessége, ami pedig egyebek mellett magában foglalja a harckocsikat, a tüzérséget, a páncélozott szállító harcjárműveket, a rakétatechnológiát, és így tovább – sorolta.

Ugyanakkor ez nem kizárólag a NATO gondolkodásmódjában szerepel – folytatta a honvédelmi miniszter –, hiszen egyik nagyhatalom részéről sem látni, hogy ne tartanák szükségesnek a harckocsikat. Elismerte, valóban támadó, de

egyben a legjobb védekező eszköz is a páncélozottsága, a tűzerőképessége, illetve a manőverezése okán.

Tehát nem járt le a kora, hanem inkább arról van szó, hogy a hagyományos hadviselés mellett megjelentek újabb és újabb kihívások. Az úgynevezett hibrid- vagy az űrben bekövetkezett hadviselés, illetőleg az információs hadviselés – magyarázta –, amelyek sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak napjainkban. De ezek nem mehetnek a hagyományos képességek rovására.

Béke és biztonság

Benkő Tibor arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a Magyar Honvédség nemcsak az ország, hanem a térség békéjéért és biztonságáért is felelős, a békefenetartói feladatok mellett pedig elsősorban a Nyugat-Balkán érdekei miatt szállnak síkra. Ugyanis, mint kiemelte,

rendkívül fontos, hogy békében és biztonságos környezetben legyen Magyarország.

Megjegyezte, Magyarország térsége alatt elsősorban Közép-Európát érti, és a közép-európai béke és biztonság együttműködés kérdését.

A tárcavezető úgy véli, mint egy európai nemzet, és mint egy európai ország felelősnek és alkalmasnak is kell lenni, de nemcsak a térség biztonságát célzó elgondolást illetően, hanem konkrét megvalósítási tervvel kell rendelkeznie kell az országnak, amellyel ezt ki is lehet szolgálni. Éppen ezért

hadosztály szintű, többnemzeti parancsnokságra tett ajánlott Magyarország a NATO-nak.

Emlékeztetett, a közép-európai nemzetek egységét szolgálja, hogy a parancsnokságba meghívást kapott Horvátország és Szlovákia. Benkő Tibor megismételte, a térség földrajzi adottságait tekintve Magyarország tehet a legtöbbet, vagyis Magyarországnak a felelőssége és kötelessége a régió békéjéről és biztonságáról a lehető legnagyobb mértékben gondoskodni.

Természetesen a horvát–szlovák–magyar közös parancsnokság mozgatható, mozgósítható erőt is jelentene egyben, értett egyet a tárcavezető, hiszen, mint fogalmazott, egy parancsnokság nemcsak abból áll, hogy egy irodában ülnek a katonatisztek, hanem a nemzeteknek felajánlott erővel kell csatlakozniuk, amelyet adott esetben, adott körülmények és viszonyok között kell alkalmazni – magyarázta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Benkő Tibor a harckocsikról (Aréna)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Benkő Tibor a többnemzeti parancsnokságról (Aréna)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást