Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Újabb pénzre pályázhatnak a művészek - gyorsan kell lépni

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. július 31. 18:04
Vashegyi György elnök az InfoRádióban elmondta, a következő napokban-hetekben 850 millió forintot osztanak szét a "leggyorsabb" művészek között.

850 millió forintot oszt szét a Magyar Művészeti Akadémia a koronavíruis-járvány miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek között. A pályázatra zenészek, írók, színészek, képzőművészek, iparművészek, népművészek, filmesek, fotósok és ezek szervezetei jelentkezhetnek.

"Elsősorban az előadó-művészetet hozta nagyon nehéz helyzetbe a járvány, ami még nem is ért véget, indirekt módon mindenkit, aki a művészeti területen dolgozik. Én karmester vagyok, március 9-én befejeztem egy lemezfelvételt, aztán legközelebb júliusban volt koncertem, húsz hangversenyem biztosan elmaradt, ami előre le volt kötve" - vallott az InfoRádióban Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

Mint emlékeztetett, az Emmi kulturális államtitkárságában április végén formálódott egy első lépésű mentőcsomag, a Köszönjük, Magyarország! Program, amely egymilliárd forinttal segített a legnagyobb bajban lévőkön, ebből 100 millió forint jutott a komolyzenei szférának. Ezt követte Orbán Viktor kormányfő május 23-ai bejelentése a Nemzeti Kulturális Tanács ülésén, mely szerint következik egy nagyobb léptékű kulturális mentőcsomag, amely csomag összeállításában Vashegyi György és az MMA újra oroszlánrészt vállalt.

"Május végéig véglegesítettük, ebből lett az 5 milliárdos mentőcsomag, ebből

1 milliárd forintot rendelt a kormány a Magyar Művészeti Akadémiához,

ezen kívül nekünk semmilyen forrásunk nem volt arra, hogy a koronavírus hatásait enyhítsük" - szögezte le az MMA elnöke.

Az akadémia a pénzeket jelentős részben pályázat útján osztja ki, például működési költségekre adnak támogatást, ami egy különleges jogosítványa a Magyar Művészeti Akadémiának. Tehát az 1 milliárdos "kalapból" keletkezik most egy 850 milliós pályázati alap.

Még arról is beszámolt, hogy az 5 milliárd forintból 1,4 milliárdot olyan - panaszos - intézményeknek osztottak ki, amelyeknek a helyzetük alapján indokoltnak látták. A maradék 3,5 milliárdból közvetlenül az ágazatot érintő programokat visznek tovább.

A képzőművészeket is támogatták már, ennek oka pedig az volt, hogy az a réteg, amely műtárgyakat vásárolt korábban, a válság hatására ezeket a költéseit visszafogta, így a képzőművészek piaca is jelentős részben megszűnt átmenetileg.

Így lehet pénzhez jutni

A mostani pályázati programban az egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek fejenként 300-500 ezer forint támogatásra jelentkezhetnek, a civil és egyéb gazdálkodó szervezetek pedig legfeljebb 1,5 millió forintra. A pályázat a keret kimerüléséig tart, mindenki kaphat pénzt, aki jelentkezik, a jelentkezők sorrendje azonban fontos - hívta még fel a figyelmet Vashegyi György, aki nyomatékosította, hogy minden olyan forint, amit az MMA művészetek támogatására kap, azt el is juttatja a művészeknek, nem tartja meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MMA-pénz járványsújtotta művészeknek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást