Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Dömötör Csaba: a kormány nem vesz részt a baloldal parlamenti színjátékában

Infostart / MTI
2020. július 31. 12:22
A kormány nem vesz részt a baloldali pártok által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen a brüsszeli költségvetési megállapodással kapcsolatban - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba kifejtette, a kabinet már részletes tájékoztatást adott arról, hogy a miniszterelnök 3 milliárd euró, azaz ezermilliárd forintos nagyságrendű plusz támogatást harcolt ki Magyarország számára.

Emellett sikerült megakadályozni, hogy egy politikai zsarolási lehetőséget biztosító eljárást vezessenek be az uniós forrásokkal kapcsolatban - tette hozzá.

A kormány képviselője aláhúzta, továbbra is küzdenek azért, hogy az átláthatatlanul működő, az egyes tagországok politikai életébe mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül beavatkozó aktivistacsoportok ne kaphassanak támogatást az uniós költségvetésből.

"Sajnáljuk, és végtelenül szomorúnak találjuk, hogy a baloldali ellenzéki pártok a költségvetési vita során mindvégig az ország érdekei ellen politizáltak, és ugyanolyan lejárató kampányt folytattak, mint a járvány elleni védekezés legnehezebb heteiben" - fogalmazott Dömötör Csaba, majd hozzátette, "már csak ezért sem tartjuk indokoltnak, hogy az általuk kezdeményezett parlamenti színjátékban részt vegyünk".