Nyitókép: MTI/Varga György

A vízzel együtt elfolytak a halak, százmilliós a somogyi kár

Infostart
2020. július 29. 12:34
A múlt pénteki özönvíz szerű esőzés a mesztegnyői halastó összes zsilipjét és gátját átszakította, több tonnányi hal veszett oda.

Tavasszal mintegy négyszáz mázsa pontyot, amurt, harcsát, csukát telepítettek a tavakba. Ezeknek, illetve a bent lévő állománynak az értéke elérte a nyolcvanmillió forintot. Emellett helyre kell állítani majd a töltéseket is, ami legkevesebb húsz millióba kerül - részletezte a kárt a Somogy megyei hírportálnak nyilatkozó mesztegnyői polgármester, Nagy László Péter, aki magánvállalkozásban működtette a haltenyészetet.

Mint mondta, a meteorológiai előrejelzések pénteken estére ötven milliméter csapadékot jósoltak,

ennek legalább a háromszorosa, de helyenként a négyszerese is lehullott.

A hatalmas mennyiségű csapadék hat-hét óra alatt esett le Mesztegnyő környékén.

Amikor elkezdett esni az eső, minden tónál felszedték az árapasztó deszkákat, csökkentették a vízszintet, hogy mire az árhullám odaér, alacsonyabb legyen a vízállás. Azonban olyan hirtelen jött a nagy mennyiségű csapadék, hogy nem tudták megelőzni a bajt. Először a felső tíz hektáros halastó gátja szakadt át, a benne lévő víz meglódult, átcsapott a mellette lévő halastó gátján és lavinaszerűen végigsöpört mindegyik halastavon. Mesztegnyőn összesen tizenegy tóból, Tapsonyban pedig két tóból folyt el az összes víz és hal.