Nyitókép: Pixabay

Kockákból épül fel a világ – magyar kutatók Platón nyomában

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2020. július 25. 17:34
Az alkalmazott matematikus bizonytalan abban, hogy a kockával kapcsolatos friss felfedezésre jött-e rá Platón pár ezer évvel ezelőtt, de nem lehetetlen.

Mint az Infostart is megírta, magyar kutatók az amerikai Pennsylvania Egyetem egyik kutatóprofesszorával közösen igazolták Platón több mint két és fél ezer évvel ezelőtti állítását, amely szerint a világ alapvetően kockákból épül fel.

Az InfoRádió Szigma – a holnap világa című tudományos magazinműsorában Domokos Gábor alkalmazott matematikus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat egyetemi kutatócsoportjaihoz tartozó MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport vezetője elmondta, az alaptézis egy tisztán geometriai felismerés volt.

"Ha síkban veszünk egy konvex sokszöget és azt kettévágjuk, az így keletkező sokszögeket megint kettévágjuk, és így tovább, akkor nagyon sokféle sokszög fog keletkezni, de átlagosan ezek négyszögek lesznek. Érdekes módon ez térben is igaz, tehát ha egy térbeli testet síkokkal elvágunk, majd újra és újra, megint

átlagban egy olyan testet kapunk, amelynek 8 csúcsa, 6 lapja és 12 éle van. És a szögek átlaga is kiadja a 90 fokot"

– magyarázta Domokos Gábor.

Valamilyen módon tehát a kocka ott van a véletlenszerű darabolódásokban, az merült fel tehát a tudósokban kérdésként, hogy nem ugyanígy zajlanak-e a folyamatok a természetben is.

Arra a kérdésre, hogy kijelenthető-e, mindennek az alapja a kocka, így felelt: "Nagyon furcsa helyre került a kocka ezzel, még mi is próbáljuk megérteni, hogy ez mit jelent. De megdöbbentő ez Platón gondolatának ismeretében" – ami ugyanis az, hogy a Föld kockákból épül fel.

Ismert: öt plátói test van, a tetraéder, a kocka, az oktaéder, a dodekaéder és az ikozaéder, de csak a kocka képes kitölteni a teret hézagmentesen, a többi nem.

"Úgy tűnik, hogy ez a tulajdonsága nagyon fontos, ezért azok a folyamatok, amelyek testek szétrepedésével kapcsolatosak, és az a természetben igen gyakori, valamilyen statisztikus értelemben megjelenítik a kockát. Lehet hát találgatni, hogy Platón ráhibázott-e; az ő esetében azért óvatosan fogalmaz az ember, ha azt gondolja, csak szerencséje volt" – tette hozzá a tudós.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szigma - Domokos Gábor a kockáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást