Nyitókép: honvedelem.hu/Snoj Péter

Újabb két H145M helikopter érkezett Szolnokra

Infostart
2020. július 22. 06:15
Kilencre emelkedett a magyar felségjelzésű Airbus H145M típusú helikopterek száma. Július 20-án kora délután újabb két forgószárnyas érkezett a németországi gyárból.

Már-már ismerős folyamat zajlott le az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison: nyugat felől két halk helikopter közelített, majd leszálltak a repülőtéren. A két helikopter a nyolcadik és kilencedik Airbus H145M típusú forgószárnyas abból az összesen húszból, amelyeket a Magyar Honvédség a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programja keretében vásárolt.

„Nagyon szépen épül a flotta, ezt az évet pedig még további öt helikopterrel fogjuk zárni, amelyek október és november folyamán érkeznek, így tizennégy Airbus H145M helikopterünk lesz itt az év végéig” – összegezte dr. Bali Tamás ezredes, Koller József dandártábornok, bázisparancsnok helyettese a honvedelem.hu tudósítása szerint.

Habár mind a húsz forgószárnyas alapja ugyanaz a szállítóhelikopter, átépíthetőségüknél fogva különböző feladatorientált típusokkal gazdagodik a Magyar Honvédség. Ezek közül kiemelendő

a fegyverekkel felszerelhető harci változat, a kutató-mentő változat és a speciális szállító verzió.

A most érkezett H145M-ek érdekessége a megfigyelőrendszerükben rejlik: szenzorrendszereikkel nagyon jó, Ultra HD minőségű felvételeket tudnak készíteni nagyon nagy távolságokra éjjel és nappal egyaránt.

A típus különlegessége leginkább két képességben rejlik. Az egyik a felderítőrendszer – mint Dr. Bali Tamás ezredes fogalmazott, a felderítő információk gyűjtése és továbbítása a mai hadviselésben kiemelt fontosságú, amelyben ez a helikopter meghatározóan komoly képességet vonultat fel. A másik pedig a kutató-mentő képesség, hiszen kis méreténél és kis súlyánál fogva a H145M olyan területeken is képes mentőfeladatok ellátására, ahol más típusok nem.