eur:
394.69
usd:
365.27
bux:
65518.41
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a fogyatékkal élők világnapja ünnepi rendezvényén a budapesti Városházán 2019. december 3-án. Az eseményen aláírták a fogyatékosügy önkormányzati támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot, amelyhez tizennégy, az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Karácsony Gergely: nincs veszélyben a 3-as metró felújításának újabb üteme

Az ősszel esedékes újabb ütemben azonban tisztázni kell a kivitelező 18 milliárdos többletforrás-igényét, mondta a főpolgármester, aki az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy készült egy vészforgatókönyv arra az esetre, ha felmondanák a szerződést.

A járvány okozta utasszám-csökkenés miatt 25-30 milliárd forint bevételkiesést kell pótolnia a fővárosnak a budapesti közlekedési cégeknél - mondta az Arénában a főpolgármester. Karácsony Gergely közölte, hogy nincs veszélyben a 3-as metró felújításának ősszel kezdődő újabb üteme, de addig tisztázni kell a kivitelező 18 milliárdos többletforrás igényét. Egyébként pedig

készült egy vészforgatókönyv az szerződés esetleges felmondása esetére.

A főpolgármester beszélt a szerelvények klimatizálásáról is. Mint mondta, ez csak a felújítást végző cég beleegyezésével valósulhat meg, de az orosz vállalattal még tart a vita a főváros kötbér követeléséről.

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: az új CAF villamosokat a műszaki problémák miatt nem vették át eddig, de a spanyol gyártó már kijavított több hibát.

Az új szerelvények Pesten, a budaihoz hasonlóan kialakított fonódó jellegű vonalhálózaton közlekednének majd.

Karácsony Gergely több helyen meg tartaná az elmúlt időszakban kijelölt kerékpársávokat, mert előfordult, hogy egy adott útszakaszon több bicikli haladt át, mint autó. Elmondása szerint a Nagykörúton mindenképp megmaradna a kerékpározás lehetősége.

Az egységes parkolási rendszerről a főpolgármester megerősítette, hogy az a rövidtávú várakozást ösztönözné, emellett a főváros saját maga is bevezetne egy mobil parkolási rendszert. A vitatott sebességkorlátozási javaslattal kapcsolatban Karácsony Gergely elmondta: a kezdeményezés célja a balesetmegelőzés, nem fűnyíróelv szerint vezetnék be, és egyeztetnek róla az érintett lakóterületeken élőkkel.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×