eur:
394.36
usd:
370.45
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Magyar Református Szeretetszolgálat

Felhívás: kiradírozná a különbségeket a református szeretetszolgálat

Iskolakezdési adománygyűjtést indított a Magyar Református Szeretetszolgálat, amely 500 rászoruló diák tanévkezdését támogatná – mondta az InfoRádiónak a segélyszervezet igazgatóhelyettese.

Az iskolakezdés minden évben egy komoly anyagi megterhelést jelent a családok számára, hiszen kutatási adatok is alátámasztják, még a legkisebbek beiskoláztatása is több tízezer forintos költséggel járnak, hogy rendelkezésre álljon számukra a tanulmányaik során nélkülözhetetlen eszközök – hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozó Lutár Balázs igazgatóhelyettes.

A kor előhaladtával, a magasabb évfolyamokon a költség pedig csak tovább növekszik, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat kiemelten fontosnak tartja támogatni a gyermeket nevelő családokat, akiket a tanévkezdés alkalmával egy ilyen extra kiadás terheli. Emiatt idén is, ahogyan a korábbi években, a szolgálat gyűjtést hirdetett, segítendő ott, ahol anyagi nehézséget jelent, ezáltal pedig akadályokba ütközhet a gyerekek iskolai felszerelésének beszerzése – tette hozzá Lutár Balázs.

A Magyar Református Szeretetszolgálat augusztus végéig tartó akcióját három módon lehet támogatni:

  • az adomany.jobbadni.hu internetes oldalon közvetlen bánkártyás utalással,
  • a 1358 adományvonal tárcsázásával, amely 500 forintos hozzájárulást jelent a kezdeményezéshez,
  • illetve a jobbadni.hu oldalon megtalálható számlaszámra banki átutalással is lehet segíteni az iskolakezdési programnak.
A célkiűzés 2 és félmillió forint, amelyből 500 gyermek részére, az igényeiknek megfelelő tanszercsomagokat állítanának össze.

Ezen felül a Szeretetszolgálat saját vállalása, és támogatói révén a megfelelő lépéseket meg is tette, hogy mintegy száz számítógépet is ki fognak osztani a kérelmezők között, illetve azok között, akik erre vonatkozóan korábban adtak le igényt, és a látókörükben voltak – fogalmazott az igazgatóhelyettes. Utóbbival segítendő a digitális oktatás oktatás adta kihívásokat.

Lutár Balázs végezetül megjegyezte, az adománygyűjtés alkalmával nemcsak anyagi értelemben, hanem a tárgyi felajánlásokat is várják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×