Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Friss adatok: vannak megyék, ahol egyáltalán nincs aktív fertőzött Magyarországon

Infostart
2020. július 16. 16:53
Mint a reggeli szokásos adatközlésből kiderült, Magyarországon eddig összesen 4279 új koronavírussal fertőzöttet azonosítottak. Most azonban közzétették azt is, melyik megyében mennyi aktív beteg van épp.

A központi tájékoztató oldal délutáni adatközlése szerint fertőzöttek 51 százaléka 60 év feletti, 57 százalékuk nő, 42 százalékuk férfi.

Felidézik, a védekezés első szakasza sikeres volt, az időben meghozott intézkedéseknek köszönhetően elkerültük a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket. Az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma az elmúlt időszakban fokozatosan csökken.

Az új fertőzések száma az elmúlt hetekben stagnál,

egyelőre nem nőtt kiugróan, és a szerdán életbe lépett beutazási korlátozások célja is az, hogy ez így maradjon, a vírust ne hurcolják be külföldről és a járvány ne lángoljon fel. Hozzáteszik, a kormány célja, hogy csak a legszükségesebb korlátozásokat tartsa fenn.

Az 528 aktív fertőzött megyei eloszlása

A legtöbb aktív fertőzött továbbra is Budapesten van, majd ezt követi Zala, Pest és Borsod megye, négy megyében (Baranya, Somogy, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok) nincs aktív fertőzött. Minden ötödik aktív beteg kórházban van, és jelenleg 5-en vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Hat 40 év alatti elhunyt van

Az elhunytak száma 595 fő, az elmúlt öt napban nem történt új haláleset. Az elhunytak közül

  • 6 fő a 30-39 éves,
  • 10 fő a 40-49 éves és
  • 24 fő az 50-59 éves korcsoportba tartozik.

Az elhunytak 93 százaléka 60 év feletti, az áldozatok 96 százaléka krónikus társbetegséggel küzdött.

A koronavírussal összefüggő halálesetek 60 százaléka budapesti lakost érint, ezt követően a legtöbb ilyen halálesetet Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyében regisztrálták. Három olyan megye van, ahol a eddig nem történt halálozás: Békés, Vas, és Hajdú-Bihar.

Forrás: koronavirus.gov.hu