Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

A köztéri fitneszparkokat és via ferratákat is figyelik már

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2020. július 11. 19:35
Újraszabályozta az innovációért és technológiáért felelős miniszter a mutatványos berendezések biztonságát, kiegészítve a szórakozási célú sporteszközökkel is.

Az új rendelet értelmében november 30-tól már nemcsak a kaland-, aqua- vagy vidámparkokat, hanem például a köztéri fitneszparkokat és mászófalakat is ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság – közölte az InfoRádióval Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Az ellenőrzés alkalmával az üzemeltetőnek be kell mutatnia az érintett eszközök műszaki vizsgáját igazoló dokumentumot, vagyis az úgynevezett megfelelőség-értékelési tanúsítványt, amely azt szavatolja, hogy biztonságosak és az előírásoknak megfelelnek – magyarázta Keszthelyi Nikoletta. Hasonlóképp egy adattáblát is fel kell tüntetni, ami elsősorban a felhasználóknak lehet fontos, hiszen ennek alapján derülhet ki, hogy hányan használhatják, tehát mekkora az eszköz terhelhetősége. De rendelkezésre kell állnia egy üzemeltetési naplónak is – tette hozzá a helyettes államtitkár –, amely révén nyomon követhető az eszköz műszaki állapota.

Keszthelyi Nikoletta arra is kitért, egyes eszközök, mint a mászófalak, illetve a via ferrata pályák magasabb veszélyességi kategóriába sorolandók, így ezek esetében a megfelelő dokumentációval, illetőleg képzettséggel rendelkező kezelőszemélyzetet is biztosítania kell az üzemeltetőnek, amit szintén ellenőrizhet a hatóság.

A fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a szabályszegők ellen piacfelügyeleti eljárást indít a hatóság, a bírság összege a hiányosságok mértékétől függ.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új szabályozás – Keszthelyi Nikoletta
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást