Nyitókép: Pixabay.com

Vannak, akiknek jót tett a koronavírus-járvány

Infostart
2020. július 9. 08:09
Valamivel jobban teljesítettek a jövő autóvezetői a közlekedési vizsgákon a karantén után, mint azt megelőzően.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzeti intézkedésekkel összhangban március 18-tól két hónapig az országban sehol nem tartottak közlekedési vizsgákat. Ez idő alatt a képzések is szüneteltek, mivel sem a képzőhelyek, sem a hallgatók nem akarták kitenni magukat a fertőzésnek.

Március második felétől ugyanakkor lehetőség nyílt arra, hogy akik kizárólag tantermi foglalkozások keretében tanulták a közlekedési vizsgához szükséges elméleti ismereteket, azok ingyen hozzáférhessenek az e-learning tananyaghoz és otthon, egyedül tanulják meg az anyagot. Közel ezren éltek is ezzel a lehetőséggel – számolt be róla a kozlekedesbiztonság.hu.

Május közepétől fokozatosan normalizálódott a helyzet. Előbb vidéken, majd Pest megyében, végül a fővárosban is visszatért az élet a rendes kerékvágásba, legalábbis, a közlekedési vizsgáztatás és a járművezető-képzés tekintetében.

Igaz, a még érvényben lévő biztonságos távolságtartás és a hasonló előírások betartásával azóta már lezajlottak a járvány utáni első vizsgák. Ezek eredményei azt mutatják, hogy

az elméleti és a gyakorlati vizsgán is jobban teljesítettek a vizsgázók a veszélyhelyzet megszüntetése után, mint a kihirdetése előtt.

A statisztikák szerint a járvány előtt az elméleti alapvizsgák 63, míg a gyakorlati vizsgák 50 százaléka volt elsőre sikeres. A veszélyhelyzettel összefüggő korlátozások után vizsgázóknak ugyanakkor a 68 százaléka abszolválta elsőre az elméleti vizsgát, és 52 százaléka a gyakorlatot.

Korábbi felmérések azt mutatták, hogy az e-learning rendszerben tanulók jobban teljesítenek a vizsgákon azoknál, akik hagyományos (iskolai) körülmények között tanulják az autóvezetéshez szükséges elméleti anyagot. Ám ezzel kapcsolatban több szakértő is úgy véli, a kétféle tanrendben tanulók tudása között nincs jelentős különbség, csupán az e-learning rendszerben tanulók jobban tudnak vizsgázni, mivel tanulás közben több részvizsgát kell tenniük.