Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hölvényi György: a szélsőséges szekularizmus áldozatokat követel

Infostart
2020. július 9. 18:14
Ha Európa a szélsőséges szekularizmustól vezérelve hallgat a vallási kisebbségeket érő jogsértésekről, azzal világszerte bűnrészességet vállal sok millió ember üldöztetésében és halálában - véli a kereszténydemokrata EP-képviselő.

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén vitát folytatott az Európai Unió 2019. évi emberi jogi éves jelentéséről. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő írásbeli hozzászólásában kiemelte:

„Érdemi előrelépésként értékelhető, hogy a vallási kisebbségek diszkriminációja, üldözése külön figyelmet kap a jelentésben. Sok EP-képviselő kollégám többéves munkájának is köszönhető, hogy eddig eljutottunk. Ugyanakkor a jelentés és a valóság között sajnos különbség van.”

Sokéves tapasztalat, hogy Európa nem gyakorol kellő nyomást a vallásszabadságot megsértő kormányokra. Ezért az elnyomó rezsimek az uniós hozzáállást egyszerűen beleegyezésnek tekintik. Ennek következtében az érintett kormányok szabadon folytathatják a jogsértéseket, többek között a vallási kisebbségek ellen. A tennivaló egyértelmű: Európának határozottnak és következetesnek kell lennie. Az uniós diplomáciának minden lehetséges alkalommal szót kell emelnie a vallási üldözöttek védelméért a bilaterális kapcsolatokon keresztül és a multilaterális fórumokon egyaránt.

Hölvényi György írásbeli hozzászólásában aláhúzta:

„Európa számára elsősorban nem is vallási kérdés az üldözött keresztények védelmében való fellépés.

Az üldöztetést elszenvedő közösségek, sajátos módon az üldözőikkel együtt, a világ minden részén egyszerűen úgy tekintenek Európára, mint lehetséges elsőszámú segítőjükre, a keresztény örökség hordozójára.”

A politikus hozzátette: „A néppárti frakció vallásközi munkacsoportjának társelnökeként, képviselőtársaimmal együtt, mint eddig is az Európai Bizottság partnerei leszünk a vallásszabadságért folytatott küzdelemben.”