Lakással várják az új matektanárt a Balatonnál

Infostart
2020. július 5. 20:59
Szolgálati lakással csábítják az új matektanárt egy Balatonhoz közeli településre.

Mindössze néhány nappal ezelőtt száradt meg a festék a felújított látrányi szolgálati lakásokban. A településen hat ilyen ingatlan van, ebből hármat korszerűsítettek.

Kelemen Ferenc polgármester a SONLINE kérdésére elmondta: a Magyar Falu Programban elnyert tizenötmillió forintos támogatásból sikerült felújítani az épületeket. A szakemberek kicserélték a burkolatot, lefestették a nyílászárókat és a falakat, az egyik lakásba új radiátorokat szereltek be és a tetőt is újraszigetelték, valamint cserepezték.

Az egyik szolgálati lakásban egy hivatali dolgozó él, a másikban egy pedagógus, a harmadik azonban lakóra vár.

Meghirdették a matematika szakos tanári állást, most már csak a jelentkezőre várnak.

Több mint hatvan négyzetméteres ez a lakás, ahol ketten, vagy akár egy kisebb családdal is kényelmesen el lehet férni. Közel van a Balaton, ami talán előnyt jelenthet. Az ingatlan bérleti díja nagyon kedvező, hiszen négyzetméterenként kétszáz forintot kér el az önkormányzat, így valamivel több mint tizenkétezer forint a havi lakbér, plusz a rezsi.