Nyitókép: MTI/Varga György

Fontos figyelmeztetést adtak a vízimentők

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. július 5. 11:00
Fürdőzéskor csak olyan sporteszközt használjunk, amely mentőeszközzel is fel van szerelve – hívta fel a figyelmet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, aki szerint a megelőzésre nem a balesetek gyakorisága miatt van szükség.

Bagyó Sándor a vízimentők által korábban életre hívott, „A semmit nem lehet odadobni” kampánnyal kapcsolatban az InfoRádiónak kifejtette: szeretnék elérni, hogy valamennyi fürdő- és sporteszköz, mint például a vízibicikli, minden esetben legyen ellátva valamilyen mentőeszközzel, amit baj esetén oda lehet dobni azoknak, akik esetleg nem tudnak úszni, vagy bizonytalanok a vízben.

Nem számít, hogy mennyire gyakoriak az ilyen balesetek, minden élet számít, vagyis akár egy eset miatt is indokolt, hogy meglegyen az e fajta biztonság. „Ha közösen akarjuk, akkor mindenhol lesz ilyen mentőeszköz, és kevesebb lesz a tragikus vízi baleset” – fogalmazott Bagyó Sándor. A szakszolgálat elnöke megjegyezte, ha fürdőzés közben bárki balesetet lát, ha ért hozzá, kezdje meg a mentést, ellenkező esetben rögzítse a baleset helyszínét, és ezzel párhuzamosan kérjen segítséget.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata támogatások révén egy szárazföldi mentőautóval gazdagodott. A koronavírus-járvány kezdetén logikusnak tűnt, miután nagy erőkkel és kapacitással rendelkeznek a vízen, hogy „irány a szárazföld”. Ezért gondoltak egy nagyot, és meghirdettek egy gyűjtést, amely olyan sikeres volt, hogy tíz hét leforgása alatt egy lélegeztetőgéppel felszerelt mentőautóval gyarapodhatott a flottájuk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vízi balesetek – Bagyó Sándor elnök, Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást