Nyitókép: Google maps

Eltüntették a rejtélyes tapolcai építményt

Infostart
2020. július 5. 07:30
Sokáig húzódott a közel tíz emeletnyi vastorony ügye.

A torony Tapolcán a Hősök tere 9-es számú ház és a tűzoltóság mellett állt. Elsőként Kazinczy Zoltán közös képviselő próbált utánajárni az építmény eredetének – számolt be az esetről a Tapolcai Média.

Hangodi László, a város főmuzeológusa megállapította, hogy valamikor az ötvenes években állíthatták fel azt légoltalmi sziréna létesítése céljából, akkortól tűnik fel ugyanis a jellegzetes vastorony először korabeli tapolcai fotókon. Az öreg vasszerkezetnek földhivatali nyilvántartása nem volt, emellett tervrajza, tulajdonosa sem volt ismert, sőt, semmilyen térképen nem szerepelt. Ebből következett az évtizedes probléma, hogy hiába aggódott a lakóközösség a torony rossz állapota miatt, a hatóságok nem tudtak segíteni.

A ház képviselője a megyei levéltárban a légoltalmi parancsnokság 1952-53-54-es karbantartási jegyzőkönyveiben talált bizonyítékot a torony származására.

Kazinczy Zoltán ezek után Pass Sándor alpolgármestert is bevonva a katasztrófavédelemnél elérni valamit, de nem járt sikerrel.

Dobó Zoltán polgármester azt javasolta, készüljön statikai szakvélemény, amely hitelesen bizonyítja, hogy a torony valóban veszélyes állapotban van. A dokumentum elkészült, amelyet minden, illetékességi szempontból számba vehető minisztériumba, hatósághoz eljuttattak. Ezek után jóváhagyták a torony elbontását, a feladattal pedig a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot bízták meg. A szervezet munkatársai toronydaru segítségével a elbontották az erősen korrodált, nagyjából 70 éves vasszerkezetet.