Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kásler Miklós: nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben

Infostart / MTI
2020. június 19. 12:37
Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált - mondta az emberi erőforrások minisztere

Kásler Miklós úgy fogalmazott, nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól vizsgáztak a tudomány képviselői.

A miniszter szerint az emberek fegyelmezettségének és a kormányzat időben meghozott döntéseinek köszönhetően sikerült elkerülni a Nyugat-Európában tapasztalt tömeges megbetegedéseket és az ellátórendszer összeomlását.

Közölte: ha a járvánnyal összefüggő intézkedések meghozatalával késtek volna, Magyarországon is exponenciálisan nőtt volna a fertőzésszám. A halálozási adatok azonban kedvezően alakultak - tette hozzá.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fent kell tartani.

Azt is hangsúlyozta, mivel még nincs oltóanyag és gyógyszer a kórokozó ellen, így a szabályokat továbbra be kell tartani.

  • Mossunk gyakran kezet,
  • fertőtlenítsünk alaposan,
  • kerüljük a zsúfoltságot,
  • viseljünk maszkot a boltokban, tömegközlekedési eszközökön, kórházi és idősotthoni látogatáson.

Müller Cecília azt kéri, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra továbbra is telefonon jelentkezzenek be a betegek.