Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Nagy óvodafejlesztésbe vág a református egyház

InfoRádió
2020. június 9. 14:02
A Magyarországi Református Egyház a kormány segítségével nagyszabású óvodaépítési és felújítási programba fog.

A kormányzat mintegy 30 milliárd forinttal támogatja a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programját, amely keretében 47 teljesen új óvoda fog megépülni, valamint 19 már meglévőt bővítenek, korszerűsítenek – árulta el az InfoRádiónak Bogárdi Szabó István püspök.

Hozzátette: a programot egy komoly országos igényfelmérés előzte meg, így döntő módon, ahol a református gyülekezetek, szülők igényei ezt jelezték, ott épülhetnek az óvodák, ami gyakorlatilag az egész ország területét lefedi.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elemlékeztetett, ahogy a már meglévő intézmények, úgy újonnan épülők óvodák is egyházi alapításúak, valamint egyházi fenntartásúak lesznek.

A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programját 2018 közepén indította meg és 2021 végére valósulhat meg teljes egészében a projekt. Bogárdi Szabó István megjegyezte, reményeik szerint így a már meglévő 7 ezer óvodás mellé további 3200-nak is helyet tudnak biztosítani.

A püspök végezetül ismételten köszönetet mondott a kormány „nagyvonalú” támogatásáért, hogy egy olyan ügy mellé álltak, amely nemcsak az egyház és a kabinet, hanem minden szülő és család közös érdeke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hatvanhat református óvoda épül, illetve újul meg
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást