Nyitókép: Rottweiler kutya a kennelében a Kutyavezetők és szolgálati kutyák VIII. országos versenye nyitónapján Baracskán, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2018. szeptember 25-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Rég várt szigor jöhet az állatkínzás szankcionálásában

Infostart
2020. június 5. 08:32
Az ellenzéki pártok évek óta követelik, de eddig nem jártak sikerrel, most azonban fordulhat a kocka.

„Azt szeretném, hogy legyen végre egy bíró, aki letöltendő börtönt szab ki egy állatkínzóra, mert az már valóban elrettentő, visszatartó erőt jelentő büntetés lenne” – mondta a Népszavának Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. Hozzátette: a Fidesz ennek érdekében több részletben tervezi szigorítani az állatok védelmére hozott és az állatkínzást szankcionáló szabályokat az idén.

A szigorítást évek óta követelik ellenzéki pártok, de eddig nem jártak sikerrel, annak ellenére sem, hogy a kormány nem egyszer ígéretet tett az állatkínzókra kiróható büntetési tételek emelésére.

Mint ismert, Budai Gyula és képviselőtársai a közelmúltban benyújtotta a parlamentnek a petárdázást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslatát is. Ezzel kapcsolatban a lapnak kifejtette: az egy civil kezdeményezést karolt fel és mindez nem csak az állatok védelméről, hanem a családokról, az idősekről is szól. Többek között a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületével és a Fiatal Családosok Klubjával is tárgyaltak, mielőtt benyújtották a javaslatot.

A további törvénymódosítások őszre várhatók, a képviselő szerint azt tervezik, hogy szigorítják az állatkínzásért járó szankciókat és az állatviadalok elleni hatékonyabb fellépést is ösztönöznék.