Nyitókép: Varga György

Fontos változással indul a hét a balatoni kompnál

Infostart
2020. május 4. 05:44
Még mindig csak óránként jár, de már szállít gyalogost, kerékpárt, motort is.

Május 4-től ismét használhatják átkelésre a kompokat a motoros, kerékpáros és gyalogos utasok, de marad az óránkénti járatindítás – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. A tömegközlekedési eszközökhöz hasonlóan,

a kompok fedélzetén is kötelező a szájmaszk viselése, illetve az előírt minimális 1,5 méteres távolságtartás egymástól.

A gépjárművel utazók a jegyváltás és utazás ideje alatt kiszállhatnak a gépjárműből szájmaszk kötelező viselésével és az előírt távolságtartás betartásával.

A Társaság további, 2020.03.24-én életbe léptetett átmeneti rendelkezései továbbra is érvényben maradnak. Ennek értelmében az éves menetrendben erre az időszakra rögzített 40 percenkénti járatok helyett továbbra is óránként indulnak a kompok:

  • Szántódrév kikötőből 7.00 és 19.00 óra között 60 percenként minden egész órakor
  • Tihanyrév kikötőből pedig 7.15 és 19.15 óra között 60 percenként, minden óra 15 perckor indulnak a kompjáratok.

Az átmeneti időszakban mind Szántódrév, mind Tihanyrév kikötőben 1 autós pénztárnál lehet jegyet váltani. Mosdóhasználatra a kompok fedélzetén továbbra sincs lehetőség, a kompok zárt utasterét az utazók nem használhatják.

A BAHART továbbra is kéri az utasoktól, hogy a jegyek megváltásakor körültekintően járjanak el, mellőzék a készpénzt, lehetőség szerint használják érintős bankkártyájukat!

Az életbe lépő módosításokról a társaság naprakész tájékoztatást nyújt hivatalos honlapján, illetve közösségi média felületein.