Nyitókép: MTI/Komka Péter

Fontos ajánlások az iskolai távoktatáshoz mindenkinek

Infostart
2020. április 23. 16:32
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mint az Európai Unió Safer Internet Programjának a konzorciumvezetője fontos ajánlásokat és irányelveket fogalmazott meg a távoktatási program minden résztvevőjének: diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak és a kormányzatnak is.

A most zajló koronavírus-járvány a szó valódi értelmében nehezen megoldható kihívást hozott az oktatás számára, a döntéseknek, választásoknak most különösen nagy a tétje. Ha jól reagálunk a digitális átállásra, akkor olyan rutinokat, megoldásokat alakíthatunk ki, amelyek a járvány utáni időszakban is könnyebbé, kényelmesebbé, hatékonyabbá tehetik a tanulást. Ha viszont rosszul, akkor nem csupán egy tanévet veszítünk el, hanem közösségek bomolhatnak fel, és rászoruló gyermekek tűnhetnek el hosszú időre a tanáraik, osztálytársaik szeme elől.

Ebben a helyzetben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint az Európai Unió Safer Internet Programjának a konzorciumvezetője, a következő ajánlásokkal, javaslatokkal és tanácsokkal fordul a gyermekekhez, a szülőkhöz, a tanárokhoz, az iskolákhoz és a Kormányhoz.

A gyermekekhez

1. Az idő az egyik legnagyobb érték. Ne hagyjátok elfolyni! A tanévben az időtöket főleg az iskola és a különórák osztják be. Most viszont nektek magatoknak kell megtanulni, hogyan gazdálkodjatok az időtökkel. Ez nem könnyű feladat, de ha sikerül jól megoldanotok, mindenben sikeresebbek lesztek, a járvány után is. Tervezzétek meg a napjaitokat, írjátok fel magatoknak előre az aznapi teendőiteket! Amit elterveztetek, végezzétek is el! A nap végén gondoljátok végig, hogy elértétek-e a célokat, melyeket aznapra kitűztetek magatok elé. Ha esetleg volt pár dolog, amivel elmaradtatok, gondoljátok végig, mi volt ennek az oka, és másnap mit érdemes másképp csinálni!

2. Mozogjatok, tornázzatok, amennyit csak lehet! Az otthonlét alatt se hanyagoljátok el magatokat!

3. Minden percnek, amit a televízió vagy a különböző okoseszközök előtt töltötök, legyen célja és haszna, ne csak a szórakozás! Ha azt veszitek észre, hogy unatkoztok a képernyő előtt, vagy megint csak bugyuta játékokkal játszotok, akkor nyugodtan kapcsoljátok ki! Ne az internet használjon benneteket! Ti használjátok az internetet! Most még inkább legyetek óvatosak abban, hogy kivel mit osztotok meg! Semmit se rakjatok fel a világhálóra, amit később megbánhattok.

4. Elalvás előtt egy órával semmiképpen se használjatok telefont, tabletet, számítógépet, mivel ez az elalvást és az alvásotok minőségét is befolyásolhatja.

A szülőkhöz

5. A hétköznapokban a legtöbb szülőnek általában csak kevés minőségi időt sikerül eltöltenie a gyerekével. élvezzük hát, hogy most együtt lehetünk! A gyermekek egész napos társasága ne fárasztó, hanem öröm legyen! Igyekezzünk, hogy ebben a szokatlan élethelyzetben is jó példát mutassunk gyerekeinknek.

6. A járvány okozta leállásban munkahelyek szűnnek meg, és sokak jövője válik bizonytalanná. ügyeljünk rá, hogy az ebből fakadó aggodalmak, félelmek véletlenül se a legkiszolgáltatottabbakon, a gyermekeken csapódjanak le! Ne emeljük meg a hangunkat, akkor sem, ha okkal vagyunk feszültek! Jó érzés lesz, ha sok évvel a nehézségek után az derül ki, hogy gyermekünk észre sem vette, milyen súlyos és fenyegető helyzetben voltunk, és örömmel emlékszik az együtt töltött időre.

7. Tanítónak, pedagógusnak lenni szakma, hivatás. Ne kudarcként éljük meg, ha szülőként nem olyan hatékonysággal tudjuk megtanítani gyerekünknek az éppen aktuális anyagot. Mindig a legjobb tudásunk szerint és türelmesen segítsünk a tanulásban!

8. A gyerekeknek ugyanazt a tananyagot kell megtanulniuk, mint egy rendes tanévben, azzal a különbséggel, hogy most sokkal kevésbé támaszkodhatnak a hagyományos iskolai infrastruktúrára. Gyermekeink és a tanáraik dolga most sokkal nehezebb, ezért most még jobban figyeljünk oda rájuk! Mi is kövessük, hogy milyen tárgyból hol tartanak, hogyan zajlik a tanítás és mik a követelmények! Segítsük őket a tanulásban, és segítsük tanáraikat a tanításban! A távoktatás a szülők számára is sok, néha nehezen megoldható feladatot ad.

9. Sokszor panaszkodunk arról, hogy nem tudjuk, mit csinál gyermekünk a digitális térben. Használjuk ki az időt arra, hogy megértsük, miért fontos nekik a közösségi hálózaton való jelenlét, hogyan játszanak az online játékokkal és értsük meg közösen, milyen lehetőségek és veszélyek rejlenek ebben.

10. Figyeljünk oda a gyermekeink személyes adataira! Ha valamelyik távoktatási platformmal, megoldással kapcsolatban adatvédelmi, biztonsági kételyünk van, ne habozzunk megbeszélni az iskola vezetőségével, a pedagógussal, vagy a témához értő szakemberrel!

A tanárokhoz és az iskolákhoz

11. Az iskola és a pedagógusok a távoktatás során is kötelesek a gyerekek személyiségi jogait tiszteletben tartani és védeni, a gyerekek személyes adatait ennek szellemében kezelni. Fontos, hogy a távoktatás során keletkezett hang- és filmfelvétel is személyes adat, ami szigorúan célhoz kötötten, kizárólag a tanítás keretei között használható fel. Egy tanár nem engedheti meg magának, hogy a tanítványai személyes adatai kiszivárogjanak tőle – ezért komoly jogi felelősséggel is tartozik.

12. Az iskolának és a pedagógusoknak szigorúan figyelniük kell arra, hogy az általuk használt informatikai eszközök (internetkapcsolat, számítógép stb.) megfelelően biztonságosak legyenek és ne veszélyeztessék az ezeken tárolt személyes adatok biztonságát és a távoktatás rendelkezésre állását.

13. Fontos, hogy a tanárok tájékozódjanak, mielőtt bármilyen alkalmazás, platform használatát kérik a tanulóktól. Ne feledjék, hogy a tanulók – akiknek ilyenkor nincs választási lehetőségük – a személyes adataikat fogják ezekre a platformokra bízni! Ez komoly felelősség a tanár és az iskola számára. Csak kipróbált, biztonságos interaktív megoldások használatát javasolják! Maguk is vizsgálják meg a szolgáltatások adatvédelmi beállításait, és hívják fel a tanulók és a szülők figyelmét ezek fontosságára!

14. Az iskola és a pedagógusok olyan interaktív platformokat használjanak, amelyek nem csupán biztonságosak, hanem a gyerekek számára könnyen elérhetőek és kezelhetőek.

15. Csak indokolt esetben használjanak fizetős platformokat! Ha nyomós ok miatt mégis ilyen mellett döntenek, a díjat az iskola állja! A tanulás alapvető jog, egyetlen tanuló sem hozható olyan helyzetbe, hogy előre nem látható költségek miatt kétséges legyen a hozzáférése a közös munkához.

16. A távoktatásban a valódi kölcsönös kommunikáció elengedhetetlen. A pedagógusok fordítsanak külön figyelmet a tanulók visszajelzéseire! Rendszeresen győződjenek meg róla, hogy a gyerekek valóban ott ülnek a számítógép előtt, amiről az órára bejelentkeztek, és tényleg figyelemmel követik a tanítást!

17. A távoktatás során az iskola és a tanárok igyekezzenek minél több érdekes, interaktív tanórát tartani a gyerekeknek. Különösen fontos, hogy a tanár az órai anyag tartalmát beszélje meg, elemezze ki minden, a távoktatásban részt vevő tanulójával.

18. Tudjuk, hogy a tanárok most különösen leterheltek. Mégis fontosnak tartjuk, hogy a tanítás mellett arra is időt szánjanak, hogy egymással is megosszák a távoktatásban szerzett tapasztalataikat! Ezért arra kérjük őket, hogy most többet beszéljenek, levelezzenek egymással: alakítsanak ki fórumokat, ahol mindaz, amit ezekben a hónapokban megtanulnak, közös tudássá váljon!

A kormányzathoz

19. Magyarországon több olyan gyermek él, aki otthon nem tud hozzáférni az internethez. ők a digitális munkarendben gyakorlatilag elérhetetlenné válnak a tanáraik és az iskolatársaik számára. Kérjük, minél előbb mérjék fel, hogy kik ők, hányan vannak, és milyen segítségre van szükségük ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban be tudjanak kapcsolódni a távoktatás rendszerébe.

20. Javasoljuk azt is, hogy a Kormányzat mérje fel, melyek azok az iskolák, amelyeknél a távoktatás nehézséget okoz, és ennek mik az okai. Ha a tanárok nem rendelkeznek megfelelő képzéssel, eszközzel vagy internethozzáféréssel, kérjük, minél előbb biztosítsák ezeket a számukra.

21. Javasoljuk azt is, hogy minél előbb készüljön országos szintű összegzés a digitális iskolai munkarend során eddig szerzett tapasztalatokról, hogy ezek a tanárok és az iskolák számára minél szélesebb körben hozzáférhetők és a gyakorlatban minél hamarabb hasznosíthatók legyenek.

22. Kérjük, hogy a Kormány minél hamarabb kezdje el a Nemzeti Alaptanterv digitális változatának kidolgoztatását.

A digitális iskolai munkarendre és a távoktatásra történt váratlan és kényszerű átállás minden résztvevő erejét és figyelmét teljeséggel igénybe veszi. Ezek az erőfeszítések azonban a járvány elmúltával sem vesznek kárba, ezért különösen fontosak. Mindannyian legyünk tudatában, hogy ami most történik, az nem csupán a következő hetek, hanem a következő évtized iskolai oktatását is döntően befolyásolja.

Irányelvek

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irányelvei az iskolai távoktatáshoz a gyermekek, a pedagógusok és az iskolák számára.

1. A távoktatás semmit nem módosít az internet használatának jogi szabályozásán. Vagyis az iskola és a pedagógusok kötelesek a gyerekek személyiségi jogait tiszteletben tartani és védeni, a gyerekek személyes adatait ennek szellemében kezelni.

2. A pedagógusnak jogában áll a tanulóktól a tanulással összefüggő adatokat kérni, velük dolgozatokat íratni a távoktatás keretén belül. Ugyanakkor a gyerekek által beküldött anyagokat rövid időn belül írásban kell értékelniük, majd törölniük kell azokat a saját, vagy az iskola számítógépéről. Fokozottan vonatkozik ez a törlési kötelezettség a gyermekeket megjelenítő videókra.

3. A tanulókkal kapcsolatos személyes adatok kezelésére továbbra is csak célhoz kötötten, az oktatás érdekében van lehetőség. A pedagógusokat a tanulókkal kapcsolatosan a távoktatás körülményei között is változatlanul terheli a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott titoktartási kötelezettség.

4. Az iskolának és a pedagógusoknak szigorúan figyelniük kell arra, hogy az általuk használt informatikai eszközök biztonsága megfelelő szintű legyen, és ne veszélyeztessék az ezeken tárolt személyes adatok biztonságát és a távolléti oktatás rendelkezésre állását.

5. A távoktatás elsősorban interaktív tanórákat jelent, ahol a gyerekek és a pedagógusok között a használt platformon kölcsönös kapcsolat alakul ki. A házi feladatok egyszerű kiosztása és a beküldött anyagok leosztályozása még nem távoktatás.

6. Az iskola és a pedagógusok ezért olyan interaktív platformokat használjanak, amelyek a gyerekek számára könnyen elérhetőek és kezelhetőek. Ezek használatát világosan el kell magyarázni, le kell írni a gyermekeknek és szüleiknek.

7. A platform kialakításához szükséges, esetlegesen előforduló regisztrálási díj nem terhelhető a tanulókra, annak befizetéséről az iskola gondoskodjék.

8. Nem kerülhet hátrányos helyzetbe az a gyermek, akinek családjában nincs, vagy nincs elegendő informatikai eszköz, és ezért nem tud a távoktatásban megfelelően részt venni. Az iskoláknak gondoskodniuk kell arról, hogy ezekkel a tanulókkal a lehetőségekhez igazodó gyakorisággal, ha más módon is, de mindenképp tartsák a kapcsolatot.

9. Az iskoláknak – az adatvédelmi jogszabályok betartásával – fel kell mérniük és nyilván kell tartaniuk a tanulók informatikaieszköz- ellátottságát. A tanulók otthonában rendelkezésre álló informatikai eszközök mennyiségét és minőségét az iskolák összesítsék, és ezeket az összesített adatokat a tanulók neve nélkül írásban küldjék meg az iskola fenntartójának és az EMMI-nek. Erre azért van szükség, hogy a döntéshozók világos képpel rendelkezzenek a tanulók eszközellátottságáról – és ezzel a digitális oktatás valós lehetőségeiről, valamint a szükséges segítségnyújtás nagyságrendjéről is

10. Tisztességes szabályokat kell alkotni és méltányos bánásmódot kell alkalmazni azon gyermekek esetében, akik önhibájukon kívül nem képesek szigorúan betartani a követelményeket.

11. ösztönözni kell a gyermekeket, hogy hajtsák végre feladataikat, és tegyenek meg mindent az ésszerűség határain belül, hogy a jelenlegi helyzetben teljes mértékben kihasználhassák az ebből származó előnyöket.

12. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gyermekek az életkoruknak és egyéni képességeiknek megfelelő feladatokat kapják, kihasználva a távolléti oktatás adta új lehetőségeket.

13. Azok a kisebb vagy gyengébben felszerelt iskolák, ahol hiányzik a megfelelő informatikai háttér, szintén figyelembe kell hogy vegyék az oktatásnál a saját lehetőségeiket. Nekik a meglévő eszközeikkel kell mindazt megtenniük, ami tőlük telik, és jelezniük kell a fenntartóik felé felszereltségük hiányosságát.

14. A távolléti digitális oktatás újszerű normákat kíván meg fenntartó, iskola, tanár, gyermek és szülő között. Az online etikett kialakítása és ismertetése a tanár és az iskola, valamint a fenntartó feladata. A szabályok betartatása viszont a gyermek, a pedagógus és a szülő közös felelőssége (figyelembe véve a gyermek korlátolt felelősségét).

15. A kialakult helyzet mind az iskola, mind a pedagógusok, mind a gyerekek, mind a szülők számára szokatlan és nehéz. Gyors technikai váltást igényel, újfajta időbeosztást, több szülői aktivitást, fokozott önállóságot és lelkierőt és kitartást. Csak úgy lehet jól együttműködni ebben a megváltozott rendben, ha tudomásul vesszük, hogy ez mindenkit egyformán érint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Távoktatási irányelvek és ajánlások – Edvi Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást