Mentesítették a közbeszerzési eljárás alól a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközöket - a nap hírei

Infostart
2020. február 27. 22:12
Olaszországban 17-re emelkedett az újfajta koronavírus okozta megbetegedés halottainak száma. Hozzájárul a Lánchíd felújításához és a szükséges 6 milliárd forint biztosításához a kormány.

Közbeszerzési eljárás nélkül szerezhetik be az illetékesek a koronavírus terjedése elleni védekezéshez szükséges eszközöket - jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely megerősítette, hogy Magyarországon továbbra sincs igazolt fertőzött, minden eddig vizsgált minta negatív volt. Az Operatív Törzs azt kéri, hogy senki se utazzon a fertőzött területekre, ha mégis megteszi regisztráljon a konzuli szolgálatnál. Aki pedig ilyen területről érkezik haza, két hétig ne menjen közösségbe, iskolába vagy dolgozni. A kormányszóvivő hozzátette: ebben kérik a munkáltatók együttműködését is.

Hazahozhatják azt az öt magyart, aki a vesztegzár alatt álló tenerifei szállodában üdül. Menczer Tamás külügyi államtitkár elmondta: a hazaszállítás módját a magyar hatóságok vizsgálják.

Olaszországban 17-re emelkedett az újfajta koronavírus okozta megbetegedés halottainak száma, 45-en már felgyógyultak - jelentette be az olasz polgári védelmi hatóság. A fertőzöttek száma 650-re nőtt. Közben Ausztriában 5-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Sebastian Kurz kancellár fehívta a figyelmet arra, hogy komolyan kell venni az utazási figyelmeztetéseket. Németországban további 14 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust Észak-Rajna-Vesztfáliában, Baden-Württembergben pedig négy újabb fertőzést regisztráltak. Az új esetekkel együtt Németország egészét tekintve 28 fertőzöttet tartanak számon.

A kormány 30 milliárd forintot ad a Belügyminisztériumnak, a börtönök túlzsúfoltságának megszüntetésére - jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: jelenleg 115 százalékos a börtönök telítettsége, és a minisztérium vállalása szerint ebből az összegből ez csökkenthető, úgynevezett mobil börtönök létrehozásával.

A kormány az áldozatok mellett áll - jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának ülésén. Varga Judit hangsúlyozta: a kabinet azonnal reagált a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás közelmúltbeli tragikus eseteire, például a feltételes szabadságra bocsátás és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosításával.

Hozzájárul a Lánchíd felújításához és a szükséges 6 milliárd forint biztosításához a kormány - közölte Fürjes Balázs a Miniszterelnökség illetékes államtitkára a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után. Karácsony Gergely főpolgármester azt emelte ki, hogy a beruházás kivitelezéséhez bővül a főváros mozgástere a közbeszerzés kiírásakor. Az egyeztetésen elhangzott az is, hogy megvan a forrás a 3-as metró klimatizálására, a műszaki megoldás viszont hiányzik.

Novembertől januárig 17 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, majdnem 4 és fél millióra. munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt. A KSH tájékoztatása szerint a férfiakat és a nőket csaknem azonos szintű munkanélküliség jellemezte, a nők esetében a mutató értéke stagnált, a férfiaknál viszont javult.

Jelentős havazás várható pénteken az északi megyék magasabban fekvő területein - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút. Az Északi-középhegységben akár 10 centiméternél is több hó hullhat. Egyes helyeken pedig 100 kilométer/órás szél is lehet, ami miatt akár hófúvásos szakaszokra is készülni kell.