Nyitókép: MTI/Komka Péter

"Duplán" bekerül a nemzeti konzultációba Gyöngyöspata

Infostart / MTI
2020. február 22. 12:40
Az egyik kérdés a kormányra nézve kötelező kártérítés igazságosságról, a másik a lerovás mikéntjéről szól majd.

Gyöngyöspata iskolapere két kérdésben is téma lesz az új nemzeti konzultációban - közölte Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője szombaton a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban.

A miniszterelnöki megbízott azt mondta, a gyöngyöspatai ügyben "egy külföldről pénzelt szervezet kezdeményezésére" a helyi romák pert indítottak, és végül 100 millió forintos kártérítést ítéltek meg nekik.

Az egyik kérdés arra vonatkozik majd, hogy igazságos-e ez a kártérítés.

A másik kérdés az, hogy ha már megítélték ezt a kártérítést nekik, akkor

miként teljesítsék

- tette hozzá.

"A mi álláspontunk szerint oktatási, képzési programok szolgálnák leginkább a roma közösség érdekét, mert így jutnak munkához és így tudnak kitörni a szegénységből" - hangsúlyozta Horváth László.

Hozzáfűzte, az elmúlt időszakban a cigány társadalomban felére csökkent a munkanélküliség, s a kormány azt szeretné, ha ez a folyamat nem törne meg.

"Ezek fontos kérdések, ezért szerepelnek a konzultációban, és ezért kérjük, hogy mondja el ön is a véleményét" - fogalmazott.