Megállapodás nélkül ért véget a következő hétéves uniós költségvetésről tartott rendkívüli csúcstalálkozó - a nap hírei

Infostart
2020. február 21. 22:22
Elérhetők a módosított Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek az Oktatási Hivatal honlapján. Megszületett a bérmegállapodás a BKV-nál.

Megállapodás nélkül ért véget a következő hétéves uniós költségvetésről Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozó. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke elmondta: további informális konzultációkra lesz szükség ahhoz, hogy egy újabb, szintén rendkívüli uniós csúcs időpontját ki lehessen tűzni. Hozzátette: az egyes tagállami elképzelésekben továbbra is jelentős eltérés mutatkozik, egyebek mellett a kohéziós pénzek, az oktatásra és kultúrára, vagy a védelempolitikára vonatkozó forrásokra vonatkozóan. Előzőleg Orbán Viktor kormányfő azt hangsúlyozta: nem fogadható el, hogy négy nettó befizető ország, Ausztria, Hollandia, Dánia, Svédország továbbra is csak bruttó nemzeti jövedelmük 1 százalékát fizetné be az uniós költségvetésbe.

Gázszállításról szóló és energetikai együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a magyar külügyminiszter és a szlovák gazdasági miniszter. Szijjártó Péter az aláírás után elmondta: jelentősen bővítik a magyar-szlovák gáz interkonnektor kapacitását és két ponton összekötik a két ország magasfeszültségű villamosenergia-hálózatát. Ezzel egy olyan integrált energiarendszer-kapcsolat jön létre, amely a miniszter szavai szerint biztonságot teremt arra az esetre is "ha bárhol a világon baj van az energiaellátással."

Elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek. Az emberi erőforrások minisztere szerint a módosított NAT és a csaknem ötven kerettanterv egységes rendszert alkot, utóbbiak meghatározzák a fejlesztési feladatokat, az ismereteket és a legfontosabb elsajátítandó fogalmakat témakörök szerint lebontva. Kásler Miklós azt mondta: a megújult Nemzeti alaptanterv szakmai konszenzus alapján, hosszas társadalmi, szakmai egyeztetést követően nyerte el végleges formáját.

Megszületett a bérmegállapodás a BKV-nál, a dolgozók átlagosan 10 százalékos emelésre számíthatnak. A megállapodást várhatóan kedden írják alá - mondta az InfoRádiónak az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Az első két hónapra mindenkinek egységesen egyszeri hatvanezer forintot fizet ki a BKV, márciustól pedig 8 százalékkal, havonta legalább 35 ezer forinttal nőnek a keresetek. Naszályi Gábor elnök szerint ez az összeg legtöbb munkavállalónál meghaladja a 10 százalékot.

Lemondott az állatkert vezetéséről Persányi Miklós, megromlott egészségi állapotára hivatkozva. Márciustól átmenetileg az intézmény operatív igazgatója, a főigazgató általános helyettese veszi át az állatkert vezetését. Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta a lemondást, és azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy március 1-vel Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg az állatkert vezetésével. Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.

Online konzultációt indít az ellenzéki összefogásról Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció napokban újraválasztott elnöke Facebook-videójában azt mondja: valamilyen módon együtt kell működni mindenkinek, aki a Fidesszel szemben áll. DK elnöke az év elején beszélt arról, hogy a kormányváltáshoz egy közös lista, minden választókerületben egy közös képviselőjelölt és egy közös miniszterelnök-jelölt kell. Közben Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette: pártja egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben.

Fák dőltek ki és épületek rongálódtak meg az ország több pontján a viharos szél miatt. A tűzoltóknak eddig 120 helyszínre kellett kivonulniuk. Az eddigi hírek szerint senki nem sérült meg. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a legtöbb káresemény a fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében volt, de több más megyében is hívták a tűzoltókat, főleg kidőlt fákhoz, kéményekhez, letört faágakhoz. Budapesten a 7. kerületben egy tűzfalat bontott meg, téglák hullottak a járdára és autókra.

Mielőbbi cselekvést tart szükségesnek a koronavírus-járvány megfékezéséhez az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója. Az etióp származású Tedrosz Adhanom Genfben kijelentette: még mindig hisz abban, hogy a járvány megállítható, de hozzátette: gyorsan cselekedni kell, mert fogy az idő. A WHO adatai szerint a betegségben több mint 2200-en haltak meg.

Mintegy 2600 önkéntes jelentkezett a nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a magyar fővárosban az ötödik legtöbb jelentkezést regisztrálták, Budapestet Baku, Szentpétervár, London és Róma előzi meg. A június 12-én kezdődő Eb-t 12 ország egy-egy városában rendezik, a Puskás Arénában három csoportmeccs mellett egy nyolcaddöntő lesz. A torna július 12-én a londoni fináléval zárul.