Nyitókép: Pexels.com

Drámai elvándorlás az egészségügyben

Infostart
2020. február 19. 12:44
Mind a 19 megyében hiány van kórházi és szakrendelői szakdolgozóból, és a közelmúltban végzettek közül alig maradtak a pályán.

Összességében Magyarországon az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők fele, mintegy százezer fő aktív - idézte a Világgazdaság Páva Hannát, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgató-helyettesét.

A központ tavalyi kutatásában 312 intézmény közül 247 válaszolt a kérdésekre. Kiderült: mind a 19 megye intézményei jeleztek szakemberhiányt, leginkább ápolókra, szülésznőkre és mentőtisztekre lenne szükség.

Az elmúlt 40 év adatai szerint a nyolcvanas években átlagosan 4500-an szereztek egészségügyi szakképesítést, 2010-2018 között évente 7100-an. Előbbieknek több mint fele még aktív és dolgozik, de a 2010-ben végzetteknek csak 34 százaléka maradt a pályán.

A főigazgató-helyettes sokkolónak nevezte az ápolók korfáját:

a negyven felettiek képviselik az egésszégügyi dolgozók 70 százalékát.

A 2011-ben bevezetett rezidensösztöndíjaknak köszönhetően sokkal több a 25-30 és a 30-35 éves korú orvos.

Kiderült a felmérésből az is, hogy bár évi mintegy 370-500 ápoló kért külföldi munkavégzeéshez hatósági bizonyítványt, nem a kivándorlás rontja a hazai helyzetet, hiszen az az összes szakdolgozó fél százalékát érinti.