Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Megvan a megállapodás az egészségügyi fejlesztésekről

Infostart
2020. február 18. 15:18
A 10 milliárdos első részletet átutalja a kormány.

A kormány és a Fővárosi Önkormányzat között korábban létrejött megállapodás értelmében Budapest az elkövetkezendő öt évben az egészségügy fejlesztése érdekében összesen 50 milliárd forint központi költségvetési támogatásban részesül.

A főváros által javasolt alapelv szerint az első évben 2 milliárd forintot fordítanak a daganatgyanús és nagydiagnosztikai MR- és CT-vizsgálatokhoz kapcsolódó várólisták megszüntetésére, 8 milliárd forintot pedig a kerületek között osztanak szét a járóbeteg ellátás színvonalának emelésére. A kerületek közötti elosztásnál a polgármester pártállása vagy a közgyűlés összetétele nem volt szempont, kizárólag szakmai megfontolások szerint fogadták be a beérkezett igények többségét, de előnyben részesültek azok a kerületek, amelyekben az utóbbi időszakban kevesebb volt az egészségügyi fejlesztés, illetve ahol az egészségügyi létesítmények sok embert szolgálnak ki – olvasható Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester közös közleményében.

Karácsony Gergely a Facebookon azt írta: akkor születnek egymással szemben álló felek között is vállalható kompromisszumok, amikor mindkét fél számára fontos dolgok teljesülnek.

Jelezte, hogy cserében támogatja a főváros a 2023-as atlétikai vb megrendezését.