Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gyárfás Tamás szerint nem mondta, amit a szájába adott a sajtó

Infostart
2020. február 12. 09:47
A médiavállalkozó cáfolta azt a több médiumban is neki tulajdonított állítást, miszerint a Fővárosi Törvényszéken tett vallomásában azt mondta volna, hogy a nemzetbiztonság „küldte rá” Portik Tamást.

Mint ismert, Gyárfás Tamást az ügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja mint felbujtót.

Budapest, 2020. február 11. Gyárfás Tamás érkezik büntetőperére a Fővárosi Törvényszék épületében. MTI/Balogh Zoltán

A Nap TV egykori tulajdonosa a kedden az ATV-nek nyialatkozva közölte: a távirati iroda téves tájékoztatása után több hírforrás arról számolt be, hogy a keddi vállomástétele során azt mondta: a nemzetbiztonság „küldte rá” Portik Tamást.

„Én ilyet nem mondtam. Ezt a MTI munkatársaival is tisztáztam. Az MTI az elhallást, a tudósítását frissítette”

– tette hozzá az interjúban, megjegyezve, hogy a korrigált anyagot viszont – miként az lenni szokott – már nem mindenki olvasta.

Budapest, 2020. február 11. Póta Péter bíró Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető büntetőperén a Fővárosi Törvényszék épületében 2020. február 11-én. MTI/Balogh Zoltán

A bíróságon tett vallomása szerint: Portik Tamás feladatul kapta, hogy állítson neki csapdát. Ismertetése szerint az NNI-ben Drobilich Gábornak (Portik Tamás egykori üzlettársának) 2018. szeptember 17-én, tanúkihallgatásán idéztek egy részt abból a beszélgetésből, amit 2008. június 26-án a Menza étteremben rögzítettek. A leiratot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársai készítették.

Budapest, 2020. február 11. Fegyveres őrök Gyárfás Tamás büntetőperén. MTI/Balogh Zoltán

Portik Tamás eszerint arról tájékoztatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori vezetőit, Laborc Sándort és Glemba Zoltánt, hogy ő nem önszántából ment el 2003-ban Gyárfás Tamáshoz, hanem küldték: „…azt mondták, menjek el napnak valamelyik szakában, és ijesszek rá, stb., hogy én ezt tudom, meg azt tudom… Tehát a lényeg, hogy, hogy menjek el hozzá, és az embernek állítsak csapdát…”.

Gyárfás Tamás a tévéinterjúban egyértelművé tette, hogy nem a nemzetbiztonság „uszította rá Portikot”, hanem „a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat írta le a hangszalagról, hogy Portik Tamás miről tájékoztatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egykori első emberét”.