Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Egy szakértő szerint a menekültek tesztelték a magyar határvédelmet

Infostart
2020. január 29. 12:03
Eddig kisebb területeken, de már próbálkoztak az illegális bevándorlók olyan módszerrel, amivel kedden áttörtek a határon.

Az elmúlt hetekben illegális bevándorlók 3-4 fős csoportjai már próbálkoztak azzal, hogy egy időben, több helyen törjenek át egy viszonylag nagyobb határszakaszon, ezzel "tesztelve", hogy a magyar határőrizet hogyan reagál egy folyamatos nyomásra - mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán. A keddi áttörési kísérlettel pedig azt nézték meg - folytatta -, hogy a hatóságok mit lépnek, ha egy olyan nyílt határátkelőhelynél próbálkoznak, ahol feltételezésük szerint nincs fegyveres őrség.

Az illegális határátlépéssel kísérletezők megszervezték magukat, összeegyeztették az időt és a helyszínt, amely nem mellesleg egy logisztikailag könnyen megközelíthető hely - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy választásuk tudatos és szándékos volt. Valószínűleg úgy gondolták, hogy kevésbé őrzik a határátkelőt, ha nincs nyitva, vagyis nyilvánvalóan felderítették a helyszínt, nézték az éjszakai biztonsági helyzetet, a szolgálatot teljesítő emberek számát, és mindezt mérlegelve támadtak hajnalban - értékelt Horváth József.

Felbujtók vannak az illegális határátlépést megkísérlő csoportok mögött, ami a keddi röszkei támadásnál is megmutatkozott - tette még hozzá.

Kedd hajnalban fél hat körül migránsok egy nagyobb csoportja a röszkei közúti határátkelőhely két oldalán, csaknem egy időben próbált meg az ország területére bejutni. Az akkor még zárva lévő határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő egyik fegyveres biztonsági őr ezt észlelve három figyelmeztető lövést adott le. A helyszínre irányított járőrök körülbelül hatvan határsértő bejövetelét akadályozták meg.

A rendőrök öt határsértőt fogtak el a térségben, ellenük büntetőeljárás indult.

A röszkei közúti határátkelőhely szerda 7 órától zavartalanul működik.