eur:
393.85
usd:
365.09
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Úthengerek tömörítik a frissen leterített aszfaltburkolatot az épülő M4 gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti szakaszán, Cegléd közelében 2018. július 16-án. A 17,6 kilométeres szakasz a tervek szerint 2019 negyedik negyedévében készül el. Az út és kapcsolódó létesítményei 26,311 milliárd forint hazai forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.
Nyitókép: MTI/Mészáros János

Még várni kell az M4-es gyorsforgalmira

Fél évvel csúszik a Cegléd és Abony közötti szakaszának a befejezése.

Ki kell váltani az OVIT Szolnok és Cegléd közötti 22 kilovoltos távvezetékét, ez okozza a csúszást - írja a napi.hu az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent szerződésmódosítás alapján.

Az M4-es gyorsforgalmi út 73. kilométerétől induló 17,6 kilométeres szakasz építését a Duna Aszfalt Kft. nyerte el, a becsült 23,5 milliárd forint helyett 26,3 milliárd forintért. Vele 2017. december 20-án kötött szerződést a NIF. Az építésre 24 hónap állt a nyertes rendelkezésére, amely múlt év december 20-án lejárt. Ez a határidő válotozott 2020. június 30-ra.

Az M4-es építkezése 2015 tavaszán leállt, majd később újraindult, de már nem autópályaként, hanem kétszer kétsávos gyorsforgalmi útként készül.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×