Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ultimátumot ad Orbán Viktor a választókerületi elnököknek

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. január 21. 15:04
Egymás után fogadja a Fidesz választókerületi elnökeit Orbán Viktor kormányfő a Karmelita Kolostorban. Az InfoRádió értesülése szerint a kormánypárt elnöke fontos választás elé állítja azokat, akik képviselők, de kormányzati pozíciójuk is van.

„Most két évig kormányzás következik” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök január 9-én, az év első Kormányinfóján. A Fidesz elnöke arra reagált, hogy az önkormányzati választáson elszenvedett vereségek után belülről is többen bírálták pártjának a politikáját. Például három volt kancelláriaminisztere, Lázár János, Navracsics Tibor és Stumpf István.

„A volt alkotmánybíró úr és miniszter úr irányába mindig a legnagyobb tisztelettel viseltettem, és a véleményét is mindig ki is kérem, meg is hallgatom, beszélek is vele, olvasom is, amit mond, és igyekszem is megfogadni. És igaza van,

ha az ember támadó középpályásnak már nem jó, tehát a 8-as mez, akkor legyen 6-os, védekező középpályásnak kell lennie.

Mint minden sportágban, így a futballban is megvannak az életkorhoz szabott szabályok – tette hozzá a kormányfő. – Ami Navracsics miniszter urat illeti, az az igazság, hogy az ő munkájára még számítok is a következő időszakban. Ne felejtsük el, hogy ő az egyetlen olyan volt európai uniós biztos, aki Fidesz-tag.

Fölbecsülhetetlen tudás és tapasztalat birtokában van, amelyre igényt tartok.

Személyesen is, a kormány is, és remélem Magyarország is. Tehát biztos, hogy a következő évek a vele való együttműködés különböző formáiról fognak majd szólni – hangsúlyozta Orbán Viktor. – Lázár János helyzete pedig ugyanez. Nagyon fontos és szép munkát végeztünk együtt 2014-től 2018-ig. Nagy érdemei vannak abban, hogy dinamizálta a kormány működését, csak úgy alakultak a dolgok, hogy elveszítettük közben Hódmezővásárhelyt, és neki most neki az a dolga, hogy visszaszerezze.”

A kritikusok szerint a Fidesznek változtatnia kell a stílusán, vissza kell találnia a fiatalokhoz, többet kell foglalkoznia a valósággal és jobban kell használnia az internetet. Orbán Viktor igazat adott nekik. „Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy másképpen csinálta a politikát a kormány 2018 előtt, mint azóta. Persze, mert két éve kampányban vagyunk. Ezért mondta a kormányülésen a minisztereknek, hogy nagyon világosan és egy éles vonallal ezt a szakaszt le kell zárni” – fogalmazott a miniszterelnök.

Ezek után nem meglepő, hogy Orbán Viktor a kormánypárt valamennyi választókerületi elnökével tárgyalóasztalhoz ül, hogy megbeszéljék az eddig elért eredményeket és a következő időszak feladatait. A Facebookra feltöltött fényképek alapján már legalább harmincan jártak nála a Karmelita Kolostorban. Mások mellett Kósa Lajos, Lezsák Sándor, Cseresnyés Péter, Hende Csaba, Szabó Tünde és V. Németh Zsolt. Az InfoRádió úgy tudja, hogy Orbán Viktor egyfajta ultimátumot ad azoknak a fideszeseknek, akik országgyűlési képviselők, választókerületi elnökök és egyben helyettes államtitkárok, vagy államtitkárok. Nekik a jövőben választaniuk kell a pozíciók közül, mert

a Fidesz-elnök azt szeretné, ha a kormányzati munka senkit sem vonna el a 2022-es kampánytól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Viktor a választókerületi elnökökkel tárgyal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást