eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Nat: halasztást kérnek az élgimnáziumok igazgatói

Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma azt kéri a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv (Nat).

Az MTI-hez péntek este eljuttatott, tizenöt gimnáziumi igazgató által jegyzett közleményben azt írták: egyetértenek abban, hogy olyan alaptantervre van szükség, amely megfelel a 21. század követelményeinek.

Hozzátették: ugyan a 2013-ban bevezetett és máig érvényben levő Nat érdemi "beválásvizsgálata" még nem történt meg, mégis üdvözölték azt a szándékot, hogy új Nemzeti alaptanterv készül.

"A három éve formálódó anyagot utoljára 2018 őszén volt alkalma egy hónapon keresztül véleményeznie a szakmai és társadalmi nyilvánosságnak. Az azóta született módosítások még nem nyilvánosak, így azokról szakmai véleményt nem tudunk alkotni" - közölték.

Kitértek arra, mivel a Nat a köznevelés jövőjének irányait hivatott kijelölni, elengedhetetlennek tartják, hogy megalkotása és bevezetése megfelelő szakmai alapokon nyugodjon, ezért a grémium a végső tervezet mihamarabbi nyilvánosságra hozását és az érdemi társadalmi vita megkezdését sürgeti.

Álláspontjuk szerint a Nat hatékonysága azon múlik, hogy az iskolák fel tudnak-e készülni a bevezetésére, amihez időre van szükség. A pedagógusoknak meg kell ismerniük az abban megjelenő új módszertani és tartalmi elemeket, fel kell készülniük arra, hogy ezeket a tanórákon alkalmazni tudják. Ezek a feladatok a mindennapi iskolai munka mellett több hónapot vesznek igénybe.

Ugyanilyen összetett feladatnak nevezték az új Nat-hoz illeszkedő tankönyvek elkészítését, amelyhez - írták - szintén hosszú idő és az iskolákkal folytatott élénk párbeszéd szükséges.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a középiskoláknak 2019 őszén meg kellett hirdetniük a 2020/2021. tanévben induló osztályokat. A tájékoztatók tartalmazzák a helyi tantervek tantervi hálóit. A diákok és a szülők ezek ismeretében választanak középiskolát.

"Aggályosnak tartjuk, ha a most felvételiző diákok oktatása nem a meghirdetettek szerint kezdődhet meg szeptemberben" - áll a közleményben.

Mindezek alapján azt kérik, hogy az új Nat a megjelenést követően - az átállásra kellő időt biztosítva - legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba, álláspontjuk szerint ugyanis a korábbi bevezetés kapkodáshoz vezet, aminek a gyermekek látnák a kárát.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×