Pia helyett internetezési lehetőséget kínálnak mostantól a falu népszerű helyén

Infostart
2020. január 3. 14:51
Netkuckó, könyvtár és bérelhető nagy rendezvényterem nyitja meg kapuit hamarosan Ótompaháton.

Februárban közösségi térként, felújítva adja át az önkormányzat a helyi lakosoknak az egykori italboltot Nagymágocs-Ótompaháton - írja a Délmagyar.hu.

"Nagymágocs külterületi részén, Ótompaháton az előző ciklusban felújítottuk a játszóteret, amit azóta is szívesen használnak a gyerekek, de a felnőttek is olykor-olykor kiülnek oda beszélgetni egy kicsit. Igény merült fel arra is, hogy legyen az ótompahátiaknak, vagyis Kapásfalu lakóinak egy fedett, minden időben és évszakban használható közösségi helyük" - mondta el a lapnak Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere.

2017-ben a helyhatóság megvette az italbolt ingatlanát, felújították, szigetelték, lefestették, majd megvették a szomszédos boltot is, de nem emelnek a bérleti díján, ami biztonságot adhat a helyieknek.

Az italbolt helyén tehát netkuckó lesz, ezen kívül pedig egy minikönyvtár is, a nagyterem pedig bérelhető lesz rendezvényekre, a bérleti díj 10 ezer forint lesz, amit az önkormányzat visszaforgat helyi fejlesztésekbe.