Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kumin Ferenc lesz a londoni nagykövet

Infostart
2019. december 27. 19:46
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kumin Ferencet jelölte a londoni nagyköveti posztra - erősítette meg KKM sajtóosztálya az atv.hu-nak.

Kumin Ferenc jövőre Szalay-Bobrovniczky Kristófot váltja a poszton.

A portál emlékeztet, hogy Kumin Ferenc 2006 és 2010 között Sólyom László államfő mellett a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője volt. 2012 és 2014 között pedig a kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, majd a New York-i főkonzuli tisztséget látta el, legutóbb pedig Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára volt.