Nyitókép: A balatonőszödi kormányüdülő 2011-ben. (MTI/H. Szabó Sándor)

Számos üdülő és egykori palota nem talált vevőre

Infostart
2019. december 18. 16:40
Eladásra kínálták többek között az egykori balatonőszödi kormányüdülőt, a siófoki Erzsébet szállodát a parádfürdői Károlyi-kastéllyal, az Andrássy úti egykori MÁV-székházat és még sok más értékes ingatlant.

Nem koronázta teljes siker a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. idei nagy értékű ingatlaneladásait, ugyanis számos egykori palotát, villát, telket és üdülőt próbáltak eladni, de többségük – egyelőre – nem kelt el, ezek maradtak állami tulajdonban, továbbra is üresen, kihasználatlanul állnak – derítette ki a napi.hu az MNV elektronikus aukciós rendszere segítségével.

Legutóbb csaknem 6,9 milliárd forint összértékű balatoni üdülőt hirdetettek meg e-árverésre, többek között a Balatonnál és Budapesten.

A balatonőszödi kormányüdülő 2016 decembere óta üresen áll, de kiváló adottságokkal rendelkezik: saját kikötője van, a 16 hektáros területen három szálloda volt, öt villa a kiemelt vezetőknek, öt kisebb ház az őrezrednek és két kiszolgáló épület. Anno összesen 250 főt tudtak elszállásolni. A közel 7 milliárd forintos vételár azonban még túl drágának bizonyult.

A siófoki Erzsébet szállodától szintén nem tudott megválni az állam. Itt néhány éve még rászoruló családok, gyerekek nyaralhattak szociális alapon. A kilencszintes, 160 szobás szállodára csak csomagban lehetett licitálni, így a vevő egyúttal a parádfürdői Károlyi-kastély új tulajdonosa is lett volna. Az MNV összesen legalább 2,3 milliárd forintot várt az ingatlanokért, ebből a siófoki hotel értéke 1,9 milliárd forint – nem akadt jelentkező.

A balatonkenesei MÁV-üdülő állami tulajdonban maradt, elkelt viszont a balatonlellei, amely a partól csupán 30 méterre van, ám az állapota elég rossz. Egyetlen ajánlat érkezett, azt nem tudni, ki az új tulajdonos.

Egy nagy budapesti ingatlancsomag is gazdára talált, a vevő a 9 ingatlanért 3,5 milliárd forintot fizetett. A csomag része volt az egykori Svábhegyi Gyermekkórház: a nagy kiterjedésű – a XII. kerület, Béla király út 20. alatti –, hajdani Frivaldszky-Mauthner-Pálffy-villa és kertje 2,1 milliárd forintot ért meg az államnak és a vevőnek is.

Az egykori Honvédkórház Királyhágó utcai épületét megvette Csány Sándor OTP-vezér Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt.-je. Az épületet 15 éve a Budai Egészségközpont Gerincgyógyászati Központja bérli; a Budai Egészségközpontot 2018-ban vásárolta meg Csányi. A 26 ezer négyzetméteres ingatlan kikiáltási ára 4 milliárd forint volt, más nem licitált.