Nyitókép: Pexels

30 és 50 év között egy egész generációnyi orvos hiányzik az állami rendszerből

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2019. december 17. 18:52
Ügyeletvezető sebészek mondtak fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, de az intézmény szerint nincs veszélyben az ellátás. A létszámhiány állandó és egyre súlyosabb problémákat okoz az egészségügyben; az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint az állami kórházakból egy egész generáció hiányzik, 30 és 50 év között a jól fizető magánszférában vagy külföldön dolgoznak a magyar orvosok.

Az Index a minap arról írt, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban hét sebész-szakorvosa közül hatan benyújtották a felmondásukat, mert a terhelésükhöz képest aránytalanul alacsonynak tartják az ügyeleti díjukat.

A kórház a rémhírkeltés tökéletes példájának tartja a cikket. Azt közölte az InfoRádióval, hogy a kórházban nem hét, hanem huszonhárom sebész dolgozik, bár az nem derül ki a közleményből, hogy közülük hánynak van meg az ügyeletvezetéshez szükséges szakvizsgája. A távozásukat bejelentő orvosokkal még tárgyalnak, de a felmondási idejük amúgy is két hónap. A vezetés megkezdte az egyeztetéseket más orvosokkal is.

"Határozottan visszautasítjuk a kórház összeomlásáról szóló híreket,

a sebészeti ellátás továbbra is folyamatos

és magas színvonalú" - olvasható a közleményben.

A létszámhiány más kórházakban is problémákat okoz, idén nyáron az óbudai Szent Margit Kórházból egy másik intézménybe kellett átküldeni a súlyosabb állapotban lévő betegeket, a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban hetekig nem volt urológiai, bőrgyógyászati és belgyógyászati rendelés. De hasonló problémákat jeleztek Kazincbarcikáról is, ahol gasztroenterológusból, belgyógyászból és orr-fül-gégészből nincs elég. Egy másik alkalommal egy budapesti érsebész halála miatt ingott meg az ügyeleti rendszer.

Az Újratervezés nevű orvoscsoport egyik alapítója, Lénárd Rita azt mondta az InfoRádióban, hogy egy egész generáció hiányzik az egészségügyből.

"Negyven éve dolgozom az egészségügyben, és évek óta folyamatosan csökken a humánerőforrás.

Egy teljes generáció hagyta el vagy az országot, vagy a közalkalmazotti szférát. Ez a 30 és 50 év közötti derékhad,

a középgeneráció, akik szakorvosok" - mondta el.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház honlapján egyébként több állásajánlat is olvasható. Az intézmény sebészt, pszichiátert, patológust, oxiológust és belgyógyászt is keres, azt nem írják, hogy hányat. Szükségük lenne laboratóriumvezetőre, valamint ápolókra, asszisztensekre, járványügyi felügyelőre, műtőssegédekre és betegszállítókra is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jahn Ferenc Kórház - orvosok felmondása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást