Nyitókép: Mohai Balázs

Régi adósságot törleszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a külügy

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2019. december 5. 20:21
A jövőben csak azok lehetnek diplomaták, akik elvégzik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2020 szeptemberétől induló képzését. Az intézmény rektora az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ilyen képzés eddig nem volt Magyarországon. Koltay András arról is beszámolt, a magánszektor számára is kívánnak szakembereket képezni.

A külgazdasági és külügyminiszter a Fidelitas hétvégi tisztújító kongresszusán beszélt arról, hogy diplomáciai akadémia nyílik jövő szeptembertől. Szijjártó Péter szerint ennek elvégzése lesz a feltétele annak, hogy valaki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozzon. A képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz – ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény rektora.

„A tartalom velük együtt, közösen kialakítva határozható meg, alapvetően a minisztérium igényeinek megfelelően, hiszen diplomatákat értelemszerűen csak a külügy számára lehet képezni, miután a diplomáciai tevékenység a magánszférában értelmezhetetlen” – fogalmazott Koltay András.

A rektor hozzátette:

olyan képzést kell kialakítani, amely indokolttá teszi, hogy ennek elvégzése feltétele legyen a diplomáciai karriernek.

„Ez nyilvánvalóan egy régi adóssága a magyar felsőoktatási rendszernek. Alapvetően a moszkvai is egy nagyon színvonalas intézmény, azonban a bécsit szoktuk mintaként tekinteni, vagy emlegetni – jegyezte meg. – Tehát ez egy olyan régi terve a külügynek, ami ez idáig nem tudott megvalósulni. Én nagyon örülök annak, hogy velünk együttműködve valósítják meg.”

Koltay András úgy fogalmazott: a diplomáciai akadémia egy sajátos formájú, sajátos tartalmú képzés lesz – erős külföldi, oktatói jelenléttel. Ez nem lesz része egyik mostani akkreditált karnak, szaknak sem.

Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szó esett, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a magánszektor számára is kíván szakembereket képezni.

A intézmény fennállása 8. évét ünnepli hamarosan. A 2010-es évek elején, több intézmény összeolvadásából jött létre, mégis a XIX. században megalakult Ludovika örökösének tekinti magát – fogalmazott az NKE rektora.

„Egy folyamat közepén tartunk, hiszen egy egyetemépítésben a nyolc esztendő nem túlzottan hosszú idő.

Az integrációval jól állunk, a tudományos és oktatási tevékenység színvonala folyamatosan növekszik” – hangsúlyozta Koltay András, aki szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem időarányosan teljesítette azokat az élvárosokat, amik az alapításkor vele szemben megfogalmazódtak.

Az egyetem a közigazgatástól kezdve a honvédelmi, rendészeti területen át egészen a vízmérnöki tudományig, sok mindent felölel.

„Azt is szeretném, ha nagy számban képeznénk a magánszféra számára embereket.

A magyar nemzet, a magyar társadalom szolgálata nemcsak az államszervezet valamely pontján keresztül képzelhető el” – tette hozzá.

A rektor szerint nagy hangsúlyt helyeznének a nemzetközi területekre. A már meglévő képzéseken nemcsak magyarul, hanem angolul is tanítanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna - diplomáciai akadémia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az NKE jelene és jövője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást