Nyitókép: Pixabay

Nem marad előrelépés nélkül a fogyatékkal élők világnapja

Infostart
2019. december 3. 18:50
December 3-a a fogyatékkal élők világnapja. A Nemzeti Színházban ez alkalomból gálaest van - a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében -, ahol először adják át a kiemelkedő teljesítményért járó Példakép-díjakat. A fogyatékkal élők ügye a nagypolitika színpadán is téma volt.

Immár hatodik éve szerveznek gálát a fogyatékkal élők világnapja alkalmából.

"Az egésznek az az üzenete, hogy mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másokon segítsen. Ez volt a kiindulópontunk. Aztán azt gondoltuk, jó lenne egy olyan gála, amikor mindenki érezheti, ennek az ünnepnek megadjuk a rangját" - mondta el az InfoRádióban Dely Géza, az alapítvány vezetője.

Idén már vannak Példakép-díjazottak is, ők azok, akik a maguk területén kiemelkedőt nyújtanak fogyatékkal élőkként. Kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a színpadokon - nem csak ezen a napon és nem csak a Nemzeti Színházban - zajló eseményeket jeltolmács segítségével a hallássérültek is élvezhessék, ennek állami támogatása a korábbi összeg tízszeresére emelkedett. A kezdeményezés úttörője egyébként - mint Dely Géza elmondta - a Pesti Színház.

A politikában

A fogyatékkal élők ügye a nagypolitikában is téma volt. Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője arra szólította fel a kormányt, hogy haladéktalanul rendezze az érintettek helyzetét az alap- és a szakellátásban is, biztosítsa a plusz forrásokat és egészítse ki az önkormányzatokon keresztül hozzáférhető támogatásokat.

"Határozati javaslatunkban szerepel többek között az, hogy a rászorulók férjenek hozzá minden, számukra szükséges szolgáltatáshoz, hogy a nagy létszámú intézmények kitagolása valóban úgy történjen, ahogy azt az Európai Unió előírja, ne csak egy alibikitagolásról legyen szó, hogy az otthongondozási díj esetében szüntesse be a kormány a diszkriminatív eljárást, rendezze végre a fogyatékossággal élő állami gondozottak helyzetét, hangolja össze a települési akadálymentesítési terveket, illetve alakítson ki digitális esélyegyenlőségi stratégiát, és alakítson ki olyan rendszert, ahol nem kell a sérült embereknek újra és újra bizonyítani, hogy sérültek. Szükség van arra, hogy ne minősítsék önellátásra képesnek mindazokat, akik fel tudnak öltözni vagy ki tudnak menni a vécére, köztük az autistákat és a Down-szindrómásokat, akikről pontosan tudjuk, hogy nem képesek önellátásra."

Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádiónak nyilatkozva emlékeztetett, még az önkormányzati választási kampányban tettek e témában vállalásokat, ezeket egy cselekvési tervbe foglalja majd Budapest vezetése, ennek első lépése egy most aláírt szándéknyilatkozat a főváros és számos kerület, valamint civil szervezetek - elsőként a Lépjünk, hogy Léphessenek! - részéről.

Emlékeztetett rá, a hármas metró esetében éles vita alakult ki az akadálymentesítés kapcsán, ennek tanulságaként azt mondta, ez később nem képezheti vita tárgyát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fogyatékkal élő emberek Világnapja - Dely Géza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Karácsony Gergely
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Fogyatékkal Élők Világnapja - Szabó Tímea
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást