Nyitókép: Pexels

Hiába lenne jó, nem lehet kötelezővé tenni

Infostart / InfoRádió - Sánta András
2019. december 1. 19:46
Nem lehet kötelezővé tenni a véradást, hiába szűkösek a hazai vérkészletek – nyilatkozta az InfoRádiónak Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője a véradók napján, amikor a legelhivatottabb segítőket köszöntötték.

Körülbelül 300 ezer rendszeres véradó van az országban, sokan azonban valamilyen oknál fogva, félelmeik vagy az érdektelenségük miatt nem kapcsolódnak be a mozgalomba és nem válnak véradóvá – mondta a Magyar Vöröskereszt munkatársa. A véradást szervező önkéntesek pedig olyan magánemberek, akik a munkahelyeken toboroznak egy-egy kijelölt véradó napra.

A szakember egyetértett azzal, hogy

nagyban szigorodtak az elmúlt évtizedekhez képest a véradás feltételei,

és manapság hosszú kérdőívet kell kitöltenie annak, aki vért szeretne adni, ezzel együtt viszont biztonságosabbá is vált az ellátás.

Megváltoztak az utazási szokásaink, rengetegen allergizálódtak – említette példaként Váradi Mariann, emiatt sokkal részletesebben ki kell kérdezni napjainkban a véradót. Ráadásul vannak több olyan krónikus betegség, mint mondjuk az asztma, amely ugyancsak kizáró ok.

A Magyar Vöröskereszt munkatársa kitért arra is, hogy bár a Magyar Honvédség állományába tartozó katonák, ahogyan más fegyveres testületeknél dolgozók, a rendőrök, katasztrófavédelem munkatársai rendkívül motiváltak a véradások alkalmával, ennek ellenére kötelezővé nem lehet tenni, a munkáltatók azonban igyekeznek olyan kedvezményekkel élni, mint például a plusz szabadnap. De ez így tiszta – tette hozzá Váradi Mariann, aki szerint

azt a helyeztet is kerülni kell, hogy valakinek bármilyen érdeke fűződjön ahhoz, hogy egy ilyen segítő tevékenységben részt vegyen,

hiszen így garantálható a biztonsága a leginkább, és az említett kérdőíven sem lesznek így a valóságtól eltérő válaszok, aminek egyébként súlyos következményei lehetnének.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kevés a véradó, kevés a lelkesedés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást