eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Egy hallgató átveszi diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar nemzetközi tanulmányok és politológia BA szak diplomaosztó ünnepségén az egyetem aulájában 2015. július 14-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

300 milliós állami ösztöndíj az egyetemistáknak

Egyedülálló új, állami támogatási lehetőség nyílik a felsőfokú tanulmányaikat külföldön elvégezni kívánó fiatalok számára a Stipendium Peregrinum Ösztöndíj által.

A Stipendium Peregrinum Ösztöndíj azoknak a tehetséges fiataloknak nyújt anyagi támogatást, akik a világ legrangosabb külföldi egyetemein szeretnének tanulmányokat folytatni, de anyagi lehetőségeik korlátozottak. Sok érettségiző, vagy már felsőoktatásban hallgató számára ugyanis éppen az első lépések okozzák a legnagyobb kihívást külföldi tanulmányaik elkezdéséhez. A két lépcsőben megvalósuló, a Nemzeti Tehetség Központ által gondozott program ebben kíván segítséget nyújtani és a nehéz anyagi helyzetben lévő, tehetséges fiatalokat anyagi támogatással is ösztönözni, lehetőséghez juttatni.

Az első támogatási szakaszban a program támogatásának elnyerésére azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2019. december 1. és 2020. március 20. közötti időszakban szeretnének felvételi vizsgát tenni, elsősorban a kiírásban meghatározott külföldi felsőoktatási intézmények egyikében. A pályázók közel hetven világszínvonalú egyetem közül válogathatnak. A program fedezi az ebben az időszakban megvalósuló felvételi valamennyi költségét (felvételi vizsgadíj, szállás-, utazási költség, biztosítás, ellátás). A vissza nem térítendő támogatás mellé még önrész biztosítása sem szükséges. Az ösztöndíjra 17 és 23 év közötti, hazai és határon túli magyar fiatalok jelentkezését várják, akik köznevelési intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, vagy Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményeiben, vagy a szomszédos országok magyar nyelvű képzést folytató felsőoktatási intézményeiben alapképzésben (BA/BSc), osztatlan mesterképzésben, mesterképzésben (MA/MSc vesznek részt. A kiírás nem korlátozza a díjazottak maximális számát.

2020 tavaszán nyílik meg a pályázati lehetőség a Stipendium Peregrinum Ösztöndíj „B” komponensére azon fiatalok előtt, akik a külföldi tanulmányaik során felmerülő költségek finanszírozására szeretnének támogatást kapni. Az ösztöndíjnak köszönhetően akár több millió forintos vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek majd.

A világ legjobb egyetemein szerzett tudásnak a hazai munkaerőpiacon is egyre komolyabb jelentősége van. A program, nevéből is adódóan (peregrináció: vándordiákok külföldi egyetemjárása) erősíteni szeretné a nemzetközi szakmai együttműködéseket, a tudáscserét és a fiatalok versenyképes szakmai tapasztalatainak gyarapodását. A teljes egészében állami támogatásból megvalósuló ösztöndíjprogram jelen formájában nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is szinte egyedülálló kezdeményezés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×