Nyitókép: Mónus Márton

Megszólalt a Miniszterelnökség a dugódíj ügyében

Infostart / MTI
2019. november 20. 16:51
A kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését - áll a rövid közleményben.

Amennyiben Karácsony Gergely ragaszkodik a dugódíj bevezetéséhez, azt elsőként a Fővárosi Közgyűlésben, majd annak állásfoglalása után a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában és az Országgyűlésben érdemes megvitatni - írta közleményében a kancellária.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az RTL Klub Híradójában arról beszélt, hogy állandó dugókat, közlekedési káoszt látni a fővárosban, amin változtatni kell. Karácsony Gergely helyettese úgy fogalmazott, hogy lesz a dugódíjnak olyan formája, amellyel a mostani szabályozást szigorúbbá teszik.

A fővárosi dugódíj ötlete nem először kerül elő, a 4-es metró építésének egyik uniós feltétele volt a forgalomcsillapítás más európai nagyvárosokban már alkalmazott eszköze, sőt 2015-ben Tarlós István akkor főpolgármester már ismertette is javaslatát, amely két fokozatot tartalmazott: az egyik Budapest teljes területére vonatkozott volna, és évi 5000 forintért lehetett volna megváltani, a másik pedig a városmagra. Később azonban a dugódíj lekerült a napirendről, sőt törvény tiltja, hogy önkormányzat díjat szedjen úthasználatért.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dugódíj - Frissített REAX-xal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást