Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Meghosszabbítanák az iraki magyar katonai misszió mandátumát

Infostart
2019. november 13. 06:31
A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről nyújtott be határozati javaslatot a Honvédelmi Minisztérium.

A tárca közleménye szerint "Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció, és az azzal járó terrorizmus fenyegeti". Magyarország továbbra is a terrorizmus elleni küzdelem és Iszlám Állam terrorszervezet ellen szervezett nemzetközi koalíció elkötelezett tagja.

Mint a tárca írja, a nemzetközi koalícióban való részvétel fenntartásával a terrorizmus elleni küzdelemhez való hozzájárulás mellett, tevékenyen tudják szolgálni az illegális migráció, illetve az azt kiváltó okok helyben történő megszüntetésére irányuló külpolitikai célkitűzéseket. A katonai szerepvállalással hozzájárulnak a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által üldözött keresztények védelméhez is.

A HM ezért arra kéri az Országgyűlést, hogy adja hozzájárulását ahhoz, hogy a Magyar Honvédség továbbra is részt vegyen az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben.

A határozat elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazását adja, hogy egy, legfeljebb kétszáz fős, váltási időszakban négyszáz fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott magyar katonai kontingenst állomásozzon az Irakban partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatok ellátására 2021. december 31-ig.