Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

"Nemszeretem" tárgyat oktatnak varázslatosan a Richter díjazottjai

InfoRádió
2019. november 12. 17:46
Öten kapták meg idén a Kémiaoktatásért díjat. A Richter Gedeon gyógyszercég alapítványa egy dunaszerdahelyi, egy gödöllői, egy soproni, egy pécsi és egy fővárosi pedagógus munkáját ismerte el.

Szántay Csaba, az MTA doktora és az alapítvány kuratóriumának elnöke szerint fontos így is motiválják a tanárokat, az országnak ugyanis sokkal több kémikusra lenne szüksége.

Szántay Csaba elmondta, rossz most a tanári pálya megítélése az országban több szempontból is, a díj célja kettős, egyfelől az elismerés, másfelől a jövőbe mutató inspiráció.

Azt, hogy kik lesznek a díjazottak, egy nagyon komplex elemzés alapján állapítja meg a kuratórium, amelynek tagjai figyelembe veszik a versenyeredményeket, de azt is, hogy milyen a tanárok kisugárzása, hogyan hatnak a diákjaikra, akár a tanár kollégáikra szakmai, emberi szempontból, hogyan próbálják megszerettetni a kémiát akár tágabb kontextusban is.

Általában négy pedagógust díjaznak, de mivel idén van az alapítvány huszadik évfordulója, ebből az alkalomból öt tanár teljesítményét ismerték el az 500 ezer forinttal járó díjjal.

  1. Bartal Mónika, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola tanára
  2. Kalocsai Ottó, a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanára
  3. Kussinszkyné Takács Ildikó, a soproni Deák Téri Általános Iskola tanára
  4. Petz Andrea, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma
    és Kollégiuma tanára
  5. Rakota Edina, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára.

Szántay Csaba arról is beszélt, hogy nagyon sok visszajelzést kapnak, ez egy komoly érzelmi telítettségű díjátadás, amelyen felül az alapítvány szervez egy rendhagyó kémiaórát, amelyre meghívják a díjazott tanárokat és válogatott tanítványaikat a Richter gyárba, hogy megmutassák nekik, hogyan működik a kutatás, hogyan zajlik egy kutató mindennapja. Erről is szoktak visszajelzést adni a tanárok, amelyből kiderül, mennyire nem látják azt, hogy mi a végcél és mennyire fontos, ezt megmutassák nekik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Richter Kémiaoktatásért díj
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást