Nyitókép: mikulasgyar.hu

November végén nyit a Mikulásgyár

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. november 10. 19:57
Idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulókat a felajánlott tartós élelmiszerekkel, tisztító- és tisztálkodási szerekkel és jó minőségű ruhákkal.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója és főszervezője elmondta, hogy idén 15. alkalommal kerül sor az adományok és felajánlások gyűjtésére. A szervezők ezúttal is családi programokkal, neves fellépőkkel, koncertekkel és tematikus programokkal várják a látogatókat a Millenáris Parkban, ahol november 29-én 11 órakor nyílik meg a Mikulásgyár.

Az ünnepségen részt vesz a finn Mikulás, Joulupukki is,

aki december 1-jén és december 6-án is ellátogat a központi helyszínre.

Az adományozni vágyókat naponta 9 és 21 óra között fogadják, ezenkívül a Millenáris Park mellett a Lurdy Házban is várják a felajánlásokat, és a József Attila Színház előtere is gyűjtőponttá válik.

Sok neves támogatója van a Mikulásgyárnak

Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt budapesti igazgatója kiemelte: a Magyar Vöröskereszt a program kezdete óta stratégiai partnere az adománygyűjtő akciónak, amely szervezetük számára is óriási jelentőségű.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője a 15 éves Mikulásgyár munkáját méltatva hangsúlyozta: tízezres nagyságrendben szállítanak csomagokat a Magyar Vöröskereszthez, postáikon átlagosan naponta 400 csomagot adnak fel.

Az adományok több postán is ingyen feladhatók, zárt, szállításra alkalmas csomagolásban és a küldeményekre csupa nagybetűvel ráírva, hogy Mikulásgyár.

Matyi Alexandra, az Alexandra Kiadó ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy minden csomagban egy-egy ajándékkönyvet helyeznek el. Megjegyezte: a Nagy Mikulásgyár mesekönyv is elkészült, mintegy 100 illusztrált mesével.

Az akcióról a www.mikulasgyar.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mikulásgyár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást