Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Le kellett zárni a ferihegyi repülőteret

Infostart
2019. október 15. 07:58
Hétfő este kilenc körül mindkét kifutópályát lezárták a repülőtéren, a kétszer is elrendelt tilalom mintegy fél órán át tartott.

A lezárás oka az, hogy drónt észleltek a környéken - írta az esetről beszámoló airportal.hu.

Több induló és érkező repülőgépnek – köztük a LOT Varsó–Budapest, a Ryanair London-Stansted–Budapest járatának és egy Gulfstream üzleti repülőgépnek – várakoznia kellett, az érkezők a légtérben köröztek.

A Budapest Airport közlése szerint a repülőtér forgalmát előbb 20:51 és 20:53 között, majd 21:06-tól 21:29-ig kellett felfüggeszteni.

A HungaroControl 2019. januári adatai szerint

egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma.

2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében.

A pilóta nélküli légijárművek nem megfelelő alkalmazásának azonban repülésbiztonsági szempontból komoly kockázata van.

Eddig az egyik legkirívóbb eset tavaly novemberben történt, amikor egy érkező járat pilótája azt jelezte a HungaroControl irányítónak, hogy egy drón mindössze hatvan méterrel volt a repülőgép alatt.