Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Tájkép választás előtt: minden tudnivaló a megyei jogú városokról

Infostart
2019. október 7. 06:00
Vasárnap lesz az önkormányzati választás, és Herczeg Sándor politológus segítségével összeszedtük, hogy a megyei jogú városokban kik és milyen eséllyel indulnak a polgármesteri székért, és milyen összetételű lehet majd a képviselő-testület.

Békéscsaba

A 2014-ben függetlenként befutó Szarvas Pétert a Fidesz is támogatja, és nem indít ellene senkit. Szarvas 2014-ben fideszes ellenfelét megverve 41,93 százalékkal nyert úgy, hogy az egyik választókerületben is indult, s azt is behúzta. A testület 17 tagjából 13 fideszes, tehát kisebbségben volt öt évig. Az egyéni választókerületekben a Hajrá Békéscsaba színeiben indítja a jelöltjeit, s ő maga is egyesületi támogatással méretteti meg magát. Négyen szállnak ringbe:

  • Dancsó Tibor (DK-Jobbik-Párbeszéd)
  • Gyebnár Dávid (Mi Hazánk Mozgalom)
  • Miklós Attila (MSZP-LMP)
  • Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba)

A teljes ellenzéki összefogás nem valósult meg, ráadásul a Fidesz önálló jelöltet nem indít, ami Szarvas Péter esélyeit növeli. Ugyanakkor a Fidesz az egyéni választókerületekben indít jelölteket, s mivel 2014-ben a 12-ből 10 helyen nyert, könnyen előfordulhat, hogy fideszes többség marad, hacsak Szarvas jelöltjei az egyesület színeiben nem futnak be nagyobb arányban.

A12 választókerületben 64 egyéni jelölt indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (5)

  • Fidesz-KDNP
  • MSZP-LMP
  • DK-Jobbik-Párbeszéd
  • Hajrá Békéscsaba
  • Mi Hazánk Mozgalom

Debrecen

2014-ben hét polgármesterjelölt indult, közülük Papp László abszolút többséggel, 56,41 százalékkal nyert. A megyeszékhelyen akkor 24 egyéni választókerület volt, és mindenhol a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, ezért a testületben bőven kétharmados többségben volt.

A helyzet nem változott gyökeresen. Papp László a Fidesz-KDNP színeiben újraindul, ellene hárman mérettetik meg magukat. A jelöltek:

  • Kőszeghy Csanád Ábel (Momentum-Jobbik-LMP)
  • Papp László (Fidesz-KDNP)
  • Rigó István (Civil Fórum Debrecen Egyesület)
  • Varga Zoltán (DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás)

Jelenleg 23 egyéni körzet van, átlagosan 4, összességében 94 aspiráns indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (4)

  • Civil Fórum Debrecen Egyesület
  • Fidesz-KDNP
  • DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás
  • Momentum-Jobbik-LMP

Dunaújváros

A 2014-es helyzethez képest az október 13-i választás kétesélyessé vált. Az ellenzék kedvezőbb helyzetben van, hiszen az öt évvel ezelőtt öt jelölt között 45,34 százalékos győzelmet arató Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) jelenlegi polgármesternek két kihívója akad. A jelöltek:

  • Cserna Gábor (Fidesz-KDNP)
  • Farsang Tibor (Mi Hazánk-MIÉP-FKgP)
  • Pintér Tamás (Rajta Újváros! Egyesület)

Pintér Tamás jelenleg a Jobbik parlamenti képviselője, az egyetlen jobbikos, aki egyéni mandátumot szerzett 2018-ban. Mostani jelöltsége az ellenzéki összefogás eredménye, melybe a Jobbik mellett beszállt a DK, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is. Pintér Tamás győzelme esetén időközi parlamenti képviselőválasztást kell tartani Fejér megye 4. számú egyéni választókerületében

Öt éve a Fidesz-KDNP a 10-ből 9 körzetet megnyert, most összesen 30 jelölt indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (3)

  • Rajta Újváros! Egyesület
  • Fidesz-KDNP
  • Mi Hazánk Mozgalom

Eger

A városban gyakorlatilag visszavágó lesz, hiszen Mirkóczki Ádám jobbikos parlamenti képviselő újra elindul Habis László (Fidesz-KDNP) ellen, aki legutóbb 38,3 százalékkal nyert, ugyanakkor Mirkóczki öt éve 26 százalékot tudott szerezni úgy, hogy összesen öt jelölt volt. Most is annyi lesz, csakhogy ketten függetlenként indulnak:

  • Bódás Bianka (független)
  • Habis László (Fidesz-KDNP)
  • Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület)
  • Pócs Alfréd (Egri Városvédők Egyesülete)
  • Somodi Sándor (független)

Mirkóczki Ádám a legerősebb ellenzéki jelölt, hiszen nem csupán a Jobbik, hanem az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum is beállt mögé. Ha Mirkóczki polgármester lesz, akkor le kell mondania listás parlamenti mandátumáról.

Az egyéni jelöltek is az egyesület színeiben indulnak, azaz az összefogás ott is megvalósult. A 12 egyéni választókerületben 50 jelölt méretteti meg magát, azaz átlagosan négyen indulnak egy-egy helyért.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (4)

  • Fidesz-KDNP
  • Egységben a Városért Egyesület
  • Egri Városvédők Egyesülete
  • Mi Hazánk Mozgalom

Érd

Öt évvel ezelőtt a jelenlegi polgármester, T. Mészáros András a szavazatok 46,66 százalékával nyert négy kihívójával szemben, a Fidesz-KDNP pedig mind a 12 egyéni választókerületben győzött. Most csak két ellenjelölt van, az egyik mögött pedig nem csupán valamennyi ellenzéki párt, hanem egy helyi civil egyesület is felsorakozott. A jelöltek:

  • Csőzik László (LMP-Jobbik-DK-MSZP-Cél-Momentum-MMM-Párbeszéd-MSZP)
  • Tekauer Norbert (független)
  • T. Mészáros András (Fidesz-KDNP-Összefogás)

A 12 egyéni választókerületben összesen 36-an indulnak, tehát átlagosan hárman. A harmadik csapatban induló gárda a V.É.D. Városunk Érdekében Dolgozunk Egyesület, amely a mérleg nyelve lehet, de könnyen királycsináló is. A Fidesz-KDNP-hez az Összefogás Egyesület is csatlakozott.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (3)

  • LMP-Jobbik-DK-MSZP-Cél-Momentum-MMM-Párbeszéd-MSZP,
  • Fidesz-KDNP-Összefogás
  • V.É.D. Egyesület

Győr

2014-ben Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) győzelme elsöprő erejű volt, 61,02 százalékkal nyert úgy, hogy négyen indultak ellene. Az összes (16) egyéni választókerületből csupán egyben nem fideszes végzett az első helyen. Győrben most érdekes helyzet alakult ki, hiszen az ellenzéki pártok összefogásába a civilek nem álltak bele, sőt két egyesület is jelöltet indít Borkai Zsolt ellen, akinek így összesen három ellenfele lesz. A jelöltek:

  • Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület)
  • Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP)
  • Glázer Tímea (DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP)
  • Kovács László (Civilek Győrért Egyesület)

73 egyéni jelölt indul, tehát választókerületenként 4-5 pályázó van a helyekre, s közülük csak egy a kormánypártok indulója.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (3)

  • DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP
  • Összefogás Győrért Egyesület, Civilek Győrért Egyesület
  • Fidesz-KDNP

Hódmezővásárhely

A város 28 évig jobboldali irányítás alatt állt, ezt törte meg 2018. február 25-én Márki-Zay Péter győzelme, aki függetlenként indulva az időközi polgármester-választáson több mint 57 százalékos győzelmet aratott. A testületben jelenleg 10 fideszes, 2 MSZP-s, 1 jobbikos és 1 jobbikosból lett független képviselő ül. Márki-Zay Péternek egy kihívója van, a független Grezsa István. A jelöltek:

  • Grezsa István (független)
  • Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért Egyesület)

Az egyéni választókerületek érdekessége, hogy Márki-Zay Péter és támogatói a Tiszta Vásárhelyért Egyesület és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei, míg a Fidesz-KDNP-sek a Szeretem Vásárhelyt Egyesülettel együtt, közös jelöltként indulnak el. A város harmadik ereje a Mi Hazánk Mozgalom, amely szintén állított mindenhol embert, de polgármesterjelöltet nem. A Fidesz-KDNP „hivatalosan” nem is állított polgármesterjelöltet, ami ritka a megyei jogú városok között. Az is érdekes, hogy Márki-Zay Péter nincs rajta a kompenzációs listán, ezért ha nem nyer polgármesterként, akkor nem kerül be a testületbe sem.

10 egyéni körzetben összesen 34 jelölt indul, és teljes ellenzéki összefogás valósult meg, ami a városban valójában az MSZP és a Jobbik kapcsolódását jelenti, lévén ők rendelkeznek pártszervezettel a városban.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (3)

  • Szeretem Vásárhelyt Egyesület-Fidesz-KDNP
  • Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért Egyesület
  • Mi Hazánk Mozgalom

Kaposvár

A megyei jogú városok között az egyik legrégebben regnáló polgármester Kaposváron van. Szita Károly (Fidesz-KDNP) 1994 óta vezeti a várost, előtte négy évig alpolgármester volt. A megyei jogú városok első emberei között Szita tart még egy rekordot: ő volt az, aki a legmagasabb arányban, 65,57 százalékkal nyert legutóbb, 2014-ben. Most hárman indulnak ellene. A jelöltek:

  • Horváth Ákos Ervin (Kaposváriakért Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP)
  • Nadrai Norbert József (Füredi Szőlősgazdák és Földművelők Egyesülete)
  • Pintér Lóránd (Polgári Szabadság Platform Egyesület)
  • Szita Károly (Fidesz-KDNP)

Mivel az ellenzék mellé még két civil szövetség is indít jelöltet, így itt sem valósult meg a teljes összefogás. A választókerületekben összesen 52-en indulnak 12 helyért.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 4 fő (Mi Hazánk: 3 fő, független: 1 fő)

Kompenzációs listák (4)

  • Fidesz-KDNP
  • Kaposváriakért Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP
  • Füredi Szőlősgazdák és Földművelők Egyesülete
  • Polgári Szabadság Platform Egyesület

Kecskemét

2014-ben színtiszta fideszes város volt. Szemereyné Pataki Klaudia 59,31 százalékot kapott, és mind a 15 választókerületet a kormánypártok nyerték. Akkor összesen négy jelölt indult, ahogyan most is, de az erőviszonyok megváltoztak, hiszen az ellenzéki pártok itt is egyesületi formát öltöttek. A jelöltek:

  • Faragó Dániel (Mi Hazánk Mozgalom-MIÉP-FKgP)
  • Hegedűs Gábor Imre (független)
  • Lejer Zoltán (Hírös Városért Egyesület)
  • Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP)

A regnáló polgármester legkomolyabb vetélytársa az eredetileg jobbikos Lejer Zoltán, a 15 tagú egyesületet a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja. Az egyéni választókerületekben szintén hasonló a helyzet, a Fidesz-KDNP küzd meg a közgyűlési többségért a Hírös Városért Egyesülettel.

A 14 választókerületben összesen 37 jelölt indul. Érdekesség, hogy a Mi Hazánk Mozgalom 12 választókerületi jelöltjéből a HVB 9-et visszautasított, köztük a végül polgármesterjelöltként szereplő Faragó Dániel egyéni képviselőjelöltségét is. Így a párt nem tudott kompenzációs listát sem állítani.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 9 fő (valamennyi Mi Hazánk)

Kompenzációs listák (2)

  • Szövetség a Hírös Városért
  • Fidesz-KDNP

Miskolc

Az egyik olyan megyei jogú város, ahol a jelenlegi polgármester nem indul újra, hiszen Kriza Ákos betegsége miatt visszavonult. Helyette egykori munkatársa és a hivatal jegyzője, Alakszai Zoltán indul a Fidesz-KDNP színeiben. Kriza Ákos 2014-ben 42,37 százalékkal nyert - heten indultak ellene - és a 20 egyéni választókerületből 16 helyen győzött a Fidesz-KDNP. (A lakosságszám csökkenését mutatja, hogy most csak 19 választókerület van.) A jelöltek:

  • Alakszai Zoltán (Fidesz-KDNP)
  • Fülöp József Istvánné (Munkáspárt)
  • Kopcsó Gábor (Új Lendület Miskolcért Egyesület)
  • Pakusza Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom)
  • Veres Pál (Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület-MSZP-DK-Momentum-Jobbik-Párbeszéd-LMP-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város Egyesület)

Mivel az összellenzéki jelölt mögé nem csupán a pártok, hanem két civil egyesület is beállt, a Fidesz-KDNP-nek pedig új jelöltje van, így esélyes lehet az ellenzéki jelölt a győzelemre. Érdekesség, hogy Miskolc az egyik olyan megyei jogú város a háromból, ahol a Munkáspárt polgármesterjelöltet állított. A másik kettő Salgótarján és Szolnok.

A választókerületekben 79 jelölt jut 19 helyre, ami nagyjából négyszeres túljelentkezés.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 7 fő (valamennyien Munkáspárt)

Kompenzációs listák (4)

  • Fidesz-KDNP
  • Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület-MSZP-DK-Momentum-Jobbik-Párbeszéd-LMP-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város Egyesület
  • Új Lendület Miskolcért Egyesület
  • Mi Hazánk Mozgalom

Nagykanizsa

A jelenlegi polgármester, a 2014-ben 50,12 százalékot elért Dénes Sándor nem indul újra a posztért, ugyanakkor egyéni választókerületben ringbe száll, tehát teljes mértékben nem vonul vissza. Akkor öten indultak ellene, mégis abszolút többséget szerzett, sőt, mind a 10 választókerületben fideszes siker született. Dénes helyett most alpolgármestere, Balogh László indul a Fidesz-KDNP színeiben. A jelöltek:

  • Balogh László (Fidesz-KDNP)
  • Hári Tibor (Éljen VárosuNK! Egyesület-DK-Jobbik-MSZP-LMP-Momentum)
  • Szabados Gyula (Nagykanizsáért Egyesület)

Az ellenzék az Éljen VárosuNK! Egyesület égisze alatt fogott össze, de a szavazólapon a pártokat hangsúlyosabban szerepelteti. Nagykanizsán 30 jelölt van 10 helyre, így gyakorlatilag egy az egy elleni harc lesz, amiben a Nagykanizsáért Egyesület a kompenzációs mandátumok egyikére hajthat sikerrel.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 2 fő (mindkettő független)

Kompenzációs listák (4)

  • Éljen VárosuNK! Egyesület-DK-Jobbik-MSZP-LMP-Momentum
  • Fidesz-KDNP
  • Nagykanizsáért Egyesület

Nyíregyháza

2014-ben Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) 47,35 százalékkal nyerte el a polgármesteri széket, 15 egyéni jelöltjéből is befutott 13. Most azonban a teljes ellenzék összefogott, s csak egy ember fog állni vele szemben. A jelöltek:

  • Jeszenszki András (Mindenki Magyarországa Mozgalom-LMP-Függetlenek Egyesülete-Jobbik-MSZP-Párbeszéd-Momentum-DK)
  • Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP)

Az egyéni választókerületekben is hasonló a helyzet: 41 jelölt indul 15 helyért, tehát a kormánypárt-ellenzék küzdelembe jó részt csak a Mi Hazánk aspiránsai szólhatnak bele.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 3 fő (mindhárman Mi Hazánk)

Kompenzációs listák (3)

  • Mindenki Magyarországa Mozgalom-LMP-Függetlenek Egyesülete-Jobbik-MSZP-Párbeszéd-Momentum-DK
  • Fidesz-KDNP
  • Mi Hazánk Mozgalom

Pécs

A jelenlegi polgármester, a 2014-ben nyolc indulóból 39,28 százalékkal győztes Páva Zsolt nem indul újra, a Fidesz-KDNP helyette Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázó indítja, akit az Összefogás Pécsért Egyesület is támogat. Ellene heten indultak volna, de a MIÉP visszavonta az indulását, míg a Mi Hazánk polgármesterjelöltjét a HVB visszautasította. Várin kívül így négy jelölt maradt. A mezőny:

  • Kóbor János (LMP)
  • Komáromi István (független)
  • Pap András (független)
  • Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület)
  • Vári Attila (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Az LMP-n kívül minden párt beleállt az ellenzéki összefogásba, s habár 2014-ben valamennyi választókerületet (19) a Fidesz-KDNP nyerte, ezzel a manőverrel akár esélyesek is lehetnek. A csökkenő lakosságszám miatt eggyel kevesebb (18) választókerületre 65 jelölt jut.

A Mi Hazánk szinte valamennyi egyéni választókerületi jelöltjét visszautasította a HVB, így kompenzációs listát sem tudott állítani. A 14. visszautasított független Komáromi István polgármester-jelöltségét viszont nyilvántartásba vették, csak az egyéni választókerületi indulása nem kerül a szavazólapra.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 16 fő (14 Mi Hazánk, 1 MIÉP, 1 független)

Kompenzációs listák (3)

  • Mindenki Pécsért Egyesület
  • LMP
  • Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület

Salgótarján

A városban 2014-ben a baloldalhoz tartozó szövetség (MSZP-DK-Együtt-TVT-ST) civilszervezetekkel együtt nyert – hajszállal, hiszen Dóra Ottó mindössze 50 vokssal előzte meg a Fidesz-KDNP jelöltjét. Ez volt a megyei jogú városok között a legszorosabb eredmény. A 10 egyéni választókerületből 7-ben is baloldali győzelem született, Salgótarján így az elmúlt öt évben ellenzéki irányítás alatt állt. Dóra Ottó 2015-ben elhunyt, az időközi választást Fekete Zsolt korábbi alpolgármester nyerte, most is indul, és három kihívója van. A jelöltek:

  • Egyedi Norbert (Mi Hazánk)
  • Fekete Zsolt (SSZE-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-TVE)
  • Nagy Attila (Munkáspárt)
  • Szabó Csaba (Fidesz-KDNP)

A legutóbbi szoros eredmény miatt itt szinte minden eredmény elképzelhető, hiszen Fekete Zsolt mögé ezúttal felsorakozott az Salgótarján, Szeretem! Egyesület, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, illetve a Tarjáni Városlakó Egyesület is, tehát a teljes ellenzéki paletta.

A 10 egyéni választókerületben 41-en mérettetik meg magukat

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 1 fő (független)

Kompenzációs listák (4)

  • Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület
  • Fidesz-KDNP
  • Mi Hazánk Mozgalom
  • Munkáspárt

Sopron

A 2014-ben négy jelölt közül, 45,99 százalékos eredménnyel megválasztott Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) nem indul újra, a kormánypártok helyette Farkas Ciprián önkormányzati képviselőt, városi tanácsnokot indítják. A városban öt éve egy kivételével minden körzetet hozott a Fidesz-KDNP. A három jelölt:

  • Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP)
  • Gibicsár Imre (Párbeszéd)
  • Varga Norbert (független)

Utóbbi jelöltet a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja. Érdekesség, hogy ő 2010-ben még egy kis faluban, Hegykőn akart polgármester lenni, de a választáson alulmaradt. Az ellenzéki megállapodásba nem lépett be a Párbeszéd, a párt önálló polgármesterjelöltet, egyéni választókerületi jelölteket és listát is állít.

A 10 választókerületben 36 jelölt indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 1 fő (Párbeszéd)

Kompenzációs listák (3)

  • Momentum-Jobbik-MSZP-DK-LMP-Mindenki Magyarországa Mozgalom
  • Fidesz-KDNP
  • Párbeszéd

Szeged

2014-ben abszolút többséggel, 58,22 százalékkal nyerte el, 2002 óta immár negyedik alkalommal a polgármesteri széket Botka László (MSZP-DK-Együtt-PM-Szegedért). A 20 egyéni választókerületből 17 helyen ugyancsak az ő jelöltjei futottak be, így a megyeszékhely irányítása teljes mértékben a baloldalé lett. Most nyolcan jelentkeztek a székért, de három jelöltet visszautasított a HVB. A jelöltek:

  • Bartha László (Tisza Koalíció)
  • Botka László (Összefogás Szegedért Egyesület)
  • Lauer István (független)
  • Nemesi Pál (független)
  • Szabó Bálint (független)

Bartha László 1998-2002 között fideszesként polgármester volt, míg Lauer István az MSZP egyik önkormányzati képviselője, akit nem vettek be a Botka körül kialakult összefogásba, így elindult ellene. Botka az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltje, mögé álltak be az ellenzéki pártok. Szabó Bálint országszerte leginkább a pereiről ismert ügyvéd, aki korábban baloldali pártok aktivistája, illetve tagja is volt. Köztudomású, hogy a független Nemesi Pál vállalkozó jelölését a kormánypártok kívülről támogatják úgy, hogy a szavazólapon független jelölt marad.

A 20 választókerületben 95 képviselőjelölt indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 15 fő (7 Mi Hazánk, 6 független, 1 FVSZ-Magyar Egyesület, 1 Munkáspárt)

Kompenzációs listák (5)

  • Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület
  • Összefogás Szegedért Egyesület-MSZP-Momentum-DK-LMP-Jobbik
  • Mi Hazánk Mozgalom
  • Tisza Koalíció
  • Fidesz-KDNP

Székesfehérvár

Öt éve Cser-Palkovics András (Fidesz) megsemmisítő vereséget mért ellenfeleire, hiszen 64,5 százalékkal nyert, míg egyéni jelöltjei a 14-ből 12 körzetben győztek. Érdekesség, hogy akkor és most sem szerepel a neve mellett a KDNP mint támogató párt. Akkori baloldali ellenfele újraindul, vele együtt három kihívója van. A jelöltek:

  • Cser-Palkovics András (Fidesz)
  • Horváth-Tancsa Ágnes (Szövetségben Fehérvárért Egyesület)
  • Juhász László (VÁLASZ – Független Civilek Fehérvárért Egyesület)
  • Márton Roland (DK-Jobbik-LMP-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Momentum-MSZP-Párbeszéd)

A 14 egyéni választókerületben összesen 62 aspiráns is van.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (4)

  • DK-Jobbik-LMP-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • Szövetségben Fehérvárért Egyesület
  • VÁLASZ-Független Civilek Fehérvárért Egyesület
  • Fidesz

Szekszárd

A jelenlegi polgármester, Ács Rezső (Fidesz-KDNP) elég szoros küzdelemben 46,62 százalékos eredménnyel Hadházy Ákost győzte le 2014-ben. Akkor négyen indultak, a Fidesz-KDNP pedig 10 egyéni választókerületből 9-et nyert meg. Ács Rezső újraindul és két kihívója van. A jelöltek:

  • Ács Rezső (Fidesz-KDNP)
  • Bomba Gábor László (Éljen Szekszárd Egyesület)
  • Ótós Attila (Mi Hazánk Mozgalom)

Tekintettel arra, hogy Bomba Gábor mögé állt be valamennyi ellenzéki párt, sőt az egyéni választókerületekben sincs túl sok jelölt (33-an a 14-ben), így itt is az ellenzéki összefogás és a kormánypártok küzdelme várható bizonytalan kimenetellel.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (3)

  • Fidesz-KDNP
  • Éljen Szekszárd Egyesület
  • Mi Hazánk Mozgalom

Szolnok

Szalay Ferenc jelenlegi polgármester ismét megméretteti magát, mindehhez alapot ad öt évvel ezelőtti 53,03 százalékos sikere, amit négy jelölttel szemben ért el, sőt minden egyéni választókerületet (12) a Fidesz-KDNP jelöltje nyert meg. Most hárman indulnak ellene. A jelöltek:

  • Bokodi Zoltán (Mi Hazánk)
  • Kalmár Dávid (Munkáspárt)
  • Radócz Zoltán (Momentum-DK-LMP-Jobbik-MSZP-Mindenki Magyarországa Mozgalom)
  • Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP)

Radócz 2014-ben is indult Szalay ellen, most viszont felsorakozott mögé a teljes ellenzéki paletta, ugyanakkor az összefogást számtalan vita előzte meg. A 12 egyéni választókerületben 47-en állnak a startvonalra.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 3 fő (Mi Hazánk 1 fő, ÉKE 1 fő, független 1 fő)

Kompenzációs listák (4)

  • Momentum-DK-LMP-Jobbik-MSZP-Mindenki Magyarországa Mozgalom
  • Fidesz-KDNP
  • Munkáspárt
  • Mi Hazánk

Szombathely

2014-ben Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) mindössze 560 vokssal előzte meg a szocialista Ipkovich György addigi polgármestert, sőt a testületben is 7-7 arányban kerültek be a Fidesz és ellenzékének jelöltjei. Nemrégiben az alpolgármester átállásával az ellenzék át is vette a hatalmat a vasi megyeszékhelyen. A politikai erőviszonyokat megbontó küzdelemben a Fidesz-KDNP új jelöltet, Balázsy Péter jegyzőt indítja, akinek két ellenfele lesz. A jelöltek:

  • Balázsy Péter (Fidesz-KDNP)
  • Koczka Tibor (független)
  • Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa Mozgalom)

A 14 választókerületbe 43 jelölt jelentkezett be. köztük az iskolaszövetkezeti büntetőügyben időlegesen letartóztatott Czeglédy Csaba is, aki függetlenként méretteti meg magát.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (3)

  • Fidesz-KDNP
  • Pro Savaria Egyesület Szombathely
  • Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa Mozgalom

Tatabánya

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) 2014-ben abszolút többséget (54,63 százalék) szerzett, míg az egyéniben is megnyert a kormánypárt a 12-ből 11 körzetet. Akkor három ellenfelét győzte le, most ketten indulnak ellene. A jelöltek:

  • Boda Bánk László (Mi Hazánk Mozgalom)
  • Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP)
  • Szűcsné Posztovics Ilona (DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd)

Az ellenzék esélyei a teljes összefogás ellenére sem a legjobbak, mivel Szűcsné nem a városban, hanem Vértesszőlősön lakik, ráadásul a bányászokra tett degradáló megjegyzése a városban eléggé elterjedt, s mivel Tatabánya hagyományosan erős bányászmúltra tekint vissza, negatív felhangokat keltett.

A 12 választókerületben összesen 42 jelölt indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 1 fő (Munkáspárt)

Kompenzációs listák (3)

  • DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd
  • Fidesz-KDNP
  • Mi Hazánk Mozgalom

Veszprém

2014-ben Porga Gyula (Fidesz-KDNP) meggyőző többséggel szerezte meg a polgármesteri széket, négy vetélytársát legyőzve 53,89 százalékkal nyert, sőt mint a 12 körzetben befutottak a kormánypárti jelöltek. Október 13-ra két ellenfelet kapott, a jelöltek:

  • Adamecz Zoltán (független)
  • Katanics Sándor (DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd)
  • Porga Gyula (Fidesz-KDNP)

A teljes ellenzéki összefogás itt is megváltoztathatja a képet, ráadásul a 12 körzetben most csak 31 jelölt indul.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: 1 fő (Lokálpatrióták)

Kompenzációs listák (3)

  • Fidesz-KDNP
  • DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd
  • Lokálpatrióták a Városért Egyesület

Zalaegerszeg

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a harmadik legmagasabb arányú sikert (63,57 százalék) érte el 2014-ben, ami kihatott a 12 választókerületre is, ahol szintén csak Fidesz-KDNP-s jelöltek győztek. Így a város irányítása abszolút többséggel lett kormánypárti. Balaicznak ezúttal három ellenfele lesz. A jelöltek:

  • Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP)
  • Keresztes Csaba (Tiéd a Város Egyesület-DK-Jobbik-MSZP-LMP-Momentum)
  • Kiss Ferenc (Mi Hazánk Mozgalom)
  • Kocsis Gyula (Együtt Zalaegerszegért Egyesület)

Balaicz Zoltánt a kormánypártok mellett a Balaicz Zoltán Jelöltje Egyesület is támogatja. A 12 választókerületre 49 aspiráns jutott, ami nagyjából négyes átlag.

Visszautasított, visszalépett jelöltek: nem volt

Kompenzációs listák (4)

  • Fidesz-KDNP-Balaicz Zoltán Jelöltje Egyesület
  • Tiéd a Város Egyesület – DK – Jobbik – MSZP – LMP – Momentum
  • Mi Hazánk Mozgalom
  • Együtt Zalaegerszegért Egyesület