Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Forgalommal szemben: egyszerűbb a válasz az életveszélyes manőverre, mint gondolnánk

Infostart
2019. szeptember 24. 19:35
Rövid időn belül két autós is rossz irányba hajtott fel az autópályára, amiért az életükkel fizettek. "Nem elég a stoptábla, sokkal erősebb figyelmeztetés kell" – értékelt a Ripost.hu.

Vasárnap délután szinte megismétlődött a két héttel ezelőtti M5-ös autópályán történt tragédia Törökszentmiklós mellett. A 4-es főút frissen felújított, 2x2 sávos, szalagkorláttal elválasztott szakaszára a forgalommal szemben hajtott fel egy piros Suzuki, aki jó 6 kilométert hajtott szemben a forgalommal. Az út vége végzetes volt: frontálisan ütközött egy fehér Mercedessel.

A Ripost-nak nyilatkozó közlekedés biztonsági szakember szerint egyszerű a magyarázata annak, hogy a több éve vezető autósok is szembe mennek fel az autópályára vagy a szalagkorláttal elválasztott, kétszer két sávos autóútra, illetve a kisebb településeken az egyirányú utcákba:

"mert benézik".

Pausz Ferenc szerint a tilos tábla gyaníthatóan nem elégséges, és jó lenne, ha ott lenne a sárga táblás nagy tenyér, amit pár helyre már kitettek. "Ennek messziről üvöltenie kéne, akár a felirattal is, hogy erre ne! – vélekedett.

Budapest, 2011. február 15. Az első tenyértábla a IX. kerületben, a Gyáli út egyik lehajtójánál. MTI Fotó: Földi Imre

Budapesten húsznál is több híd-, illetve sztráda, továbbá osztott pályás felhajtójához helyezett ki a Budapesti Közlekedési Központ tenyértáblát. Ezek a másfél négyzetméteres méretükkel és rikító neonsárga alapjukkal a tekintetet magukra vonzó figyelmeztetések fekete tenyeret, Stop táblát és Stop! feliratot ábrázolva figyelmeztetik az óvatlan sofőrt. A számos autópályát és autóutat felügyelő Magyar Közút jelezte a Ripostnak, hogy a legveszélyesebb helyeken az út mindkét oldalán élénksárga behajtani tilos táblákat raktak ki. Ám a mostani baleset tanulsága az,

jó lenne, ha mindenhová kikerülnének

ezek a táblák, lehetőleg minél feltűnőbben.

Enyhíthető a baj

Hogyha a tiltások és figyelmeztetések ellenére valaki véletlenül mégis rossz irányból hajt egy főútra, akkor kapcsolja be a vészvillogót és óvatosan közelítse meg a leállósávot. Ahol nincs leállósáv, ott próbáljon meg a lehető legjobban lehúzódni. A vészvillogó alkalmazása mellett az autóban maradva hívni kell a rendőrséget, hogy segítsenek az útról való biztonságos lejutásban, olvasható a portálon.