Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Népszerűek a bölcsődei pályázatok, de így is várni kell

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2019. augusztus 30. 07:59
Akár másfél-két évig tarthat, amíg a bölcsődei férőhelyekről meghirdetett pályázatok nyomán valóban több gyermeket tud fogadni egy-egy intézmény. A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos az InfoRádiónak elmondta, hogy már a meghirdetés napján érkeztek jelentkezések a legutóbbi ilyen pályázatra és beszélt arról is, hogy nincs jelentős hiány a bölcsődei nevelők között.

A kedden megnyílt 2,5 milliárd forintos keretösszegű, bölcsődei férőhelybővítésről szóló pályázatra csak Pest megyei önkormányzatok jelentkezhetnek, de a fővárosban is van lehetőség támogatást kérni – hívta fel a figyelmet a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos. Kovácsné Bárány Ildikó elmondta: erre egy országos pályázat áll nyitva, ahova az önkormányzatok nyújthatnak be támogatási kérelmeket.

Arra viszont várni kell, hogy a kérelem benyújtása után valóban több férőhely jöjjön létre, ugyanis

a megvalósításra 18-24 hónap áll rendelkezésre.

Korábban az InfoRádióban a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: főleg Pest megyében és Budapesten gyakran nagyon sokat kell várni, hogy a gyermek bekerülhessen egy-egy bölcsődébe. Szűcs Viktória szerint nem eltúlzott az, hogy már a várandós anya megpróbálja beíratni meg nem született gyerekét a bölcsődébe, mert a várólista egy év is lehet kerülettől, településtől függően.

A problémát vélhetően az önkormányzatok is érzékelik, mivel már a kiírás napján kilencen igényelték a férőhelybővítési támogatást – közölte a bölcsődei miniszteri biztos. Erre a célra tavaly is kiírtak pályázatot Pest megyében, amelyre már a második napon a rendelkezési összeg duplájára adtak be jelentkezéseket az önkormányzatok.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az intézményekben tapasztalható munkaerőhiányról is beszélt. A miniszteri biztos viszont hangsúlyozta, hogy ezen a területen nincs nagy probléma, a hivatalos adatok szerint

az álláshelyek 97,5 százalékát töltötték be.

Az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt a kisgyermek-gondozó-nevelő és csecsemő és kisgyermek nevelő képzésben részt vevők száma - tette hozzá Kovácsné Bárány Ildikó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bölcsődei férőhelyek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást