Férjét akarta megöletni a felesége és annak szeretője

Infostart
2019. augusztus 28. 10:00
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség két elkövetővel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt nyújtott be vádiratot.

A nő 2018 augusztusában egy ismert közösségi oldal társkereső csoportjában ismerkedett meg a férfival. Ekkor együtt élt férjével, a sértettel és két közös gyermekükkel egy Komárom-Esztergom Megyei településen. A vádlottak között kezdetben baráti kapcsolat alakult ki, amiből rövid időn belül szeretői viszony lett.

2018 december elején a nő azt mondta a férfinak, hogy másképpen nem tudnak együtt lenni, csak akkor, ha a férjét megölik. A nő felhívására a férfi 2018. december 10. és 2018. december 15. napja között megkereste munkatársának unokatestvérét és megbízta azzal, hogy 300.000 forintért intézze el azt, hogy a sértettet öljék meg, a nő előlegként 60.000 forintot adott át a végrehajtóknak.

A férfi az emberölést végrehajtóknak megadta a sértett megöléséhez szükséges információkat is, a lakcímét, azt, hogy milyen rendszámú autókat, milyen telefonszámot használ. Ezen túlmenően a sértett ingatlanáról és a területről videófelvételt készített, úgynevezett terepszemlét tartott.

A bűncselekmény elkövetése azért maradt el, mert a végrehajtással megbízott férfi az előkészületet a rendőrségen bejelentette.

A nővel az ügyészség egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről.

Az ügyészség a vádiratban előkészítő ülés keretében a megkötött egyezségben foglaltak jóváhagyását indítványozta, ennek részeként azt, hogy a bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

A férfival szemben - aki már a nyomozás során beismerő vallomást tett - az ügyészség arra tett indítványt, hogy ha a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen is beismeri, úgy őt a bíróság 1 év 6 hónap 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.