eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Pixabay

Se bankkártya, se nagy címlet? Lehet elfogadható magyarázat

Még mindig vannak olyan boltok és éttermek Magyarországon, amelyek nem teszik lehetővé a bankkártyás fizetést. Az is viszonylag gyakori, hogy az eladók és a pincérek nem hajlandóak elfogadni a tízezrest vagy a húszezrest, arra hivatkozva, hogy nem tudnak visszaadni. Mindkettőnek több oka lehet, és némelyik elfogadható, a többi viszont nem az – mondta az InfoRádió megkeresésére az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Hiába indított a kormány bankkártyás fizetést támogató programot, amely keretében nem csak a készülékekre adnak támogatást, hanem az elfogadóhelyi jutalék mértékét is előírják a pénzintézetek számára, a kisvállalatok számára továbbra is gondot jelent a nem csekély költséggel járó rendszer fenntartása, mutatott rá Vámos György az InfoRádiónak nyilatkozva.

Az elfogadóhelyi jutalékot a nagyobb boltoknál, üzlet- és vendéglátó láncoknál tizedszázalékokat tesz ki, addig a kisebb helyeken ennek mértéke azonban a forgalom egy-két százalékát is elérheti. Látszólag ez egy kis szám lehet, de miután a forgalomra vetített eredmény – amennyiben egyáltalán van – a boltoknál alig néhány százalék,

az elfogadóhelyi jutalék egy olyan fontos költség, amit igencsak mérlegelnie kell egy boltosnak,

jegyezte meg Vámos György.

Ennek ellenére – bármiféle általánosítás nélkül – akad olyan vállalkozás, amely azért sem hajlandó bankkártyaelfogadóhelyet kialakítani, mert nem akarja, hogy a forgalmának egy bizonyos része látszódjon. Ugyanakkor sokak fejében az is benne lehet, hogy a készpénz egyszerűbb, hiszen például a bankkártyás vásárlás esetében a vállalkozó később jut csak hozzá a bevételéhez, tette hozzá a főtitkár.

Fintorgás, elutasítás

Sok esetben a tíz- és húszezresek láttán az eladók vagy pincérek részéről fejcsóválás, fintorgás és elutasítás a válasz, aminek rendszerint az az oka, hogy a bolt nem bír el nagyszámú, nagy címlettel fizető vásárlót. Esetleg a pénzváltással nem akarnak bajlódni. Ám ez a "nagycímlet-kerülés" a vállalkozás számára nem feltétlen jó reklám, húzta alá Vámos György. Rámutatott arra is, hogy alapvetően

mindig a boltosnak kellene igazodnia a vevőhöz, tehát nem a vásárlóknak kellene a címlet-kérdéssel törődniük.

Ha a boltos úgy látja, hogy többen jönnek hozzá nagy címlettel, meg kell kockáztatnia, hogy több váltópénz legyen a kasszában - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, gyorsan hozzátéve, hogy ez természetesen üzletbiztonságilag kockázatos lehet, hiszen kirabolhatják az üzletet.

Az igazi megoldás, hogy a készpénzkímélő eszközöket kellene sokkal jobban terjeszteni, és ahol szükséges, ott pedig a kisboltokat ebben támogatni kellene, jegyezte meg végezetül a főtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×