Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Jobbnál jobb programok közül válogathatunk az ünnepi hétvégén

InfoRádió
2019. augusztus 16. 14:47
Több napos programsorozattal várják országszerte a családokat az augusztus 20-i hosszú hétvégén. A fővárosban Mesterségek Ünnepe és Magyar Ízek Utcája, Debrecenben Virágkarnevál lesz, Sopronban pedig a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára is emlékeznek.

A Mesterségek Ünnepe már szombaton elkezdődik a budai Várban. Mintegy 1500 népművész mutatkozik be, a díszvendég Japán lesz – mondta Igyártó Gabriella fesztiváligazgató. Több kézművesmester érkezik a felkelő Nap hazájából, a többi között két fametszetkészítő, ennek a művészeti ágnak 400 éves hagyománya van Japánban, ismertette a fesztiváligazgató.

Vasárnaptól a Várkert Bazár előtt a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat a Magyar Ízek Utcája.

Napközben családi programokkal, este koncertekkel készülnek. Az édesszájúak itt kóstolhatják meg az ország tortáját, a Boldogasszony csipkéje névre keresztelt málnatortát. A süteményről Tóth Norbert, a Dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmestere beszélt az InfoRádiónak.

"A súlyának körülbelül az egyharmada, ami olyan 700 gramm, málnából készül, a tetején pedig fehér csokoládés, tejszínes, bazsalikomos úgynevezett felvert ganache van" – ismertette.

A diétázók sem maradnak sütemény nélkül, hiszen kapható lesz az ország cukormentes tortája, a Kicsi gesztenye is. Augusztus 20-án

a Magyar Ízek Utcáján mutatják be az idei Szent István-napi kenyeret is,

a sokorópátkai Pedró Pékség Szerencsetarsoly névre keresztelt vadkovászos, durumlisztes cipóját.

"Almával gyümölcskovászt készítünk, ahogyan a természet adja, úgy indul be a kovászunk, amit 16 óráig érlelünk – ismertette a készítés módját Vajda Péter ügyvezető. – Utána kerül rá a durumliszt és a só. Bedagasztjuk, és egy nagyon finom kenyeret kapunk" – tette hozzá.

Debrecenben már elindultak az 50. Virágkarneválhoz kapcsolódó kulturális programok,

a 18 feldíszített kocsi idén is augusztus 20-án vonul fel, emellett a Nagyerdei Stadionban az elmúlt 50 év legnagyobb nyári slágereit bemutató koncerttel is várják az érdeklődőket – mondta Bódor Edit főszervező. Nyári slágereket vesznek elő új köntösben, élő zenekarral. Nem olyan standardak lesznek hallhatók, amelyeket bármely fesztiválon, tette hozzá a főszervező.

Pécsen bábszínházi előadással, koncerttel, kézműves vásárral és jótékonysági kenyérárusítással várják a látogatókat az államalapítás ünnepén.

Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára is emlékeznek,

szombattól keddig koncertekkel, megemlékezéssel és kerekasztal-beszélgetésekkel készülnek. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egész napos ingyenes rendezvénnyel, katonai bemutatókkal és családi programokkal várja a vendégeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jobbnál jobb programok közül válogathatunk az ünnepi hétvégén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást